Ha nem maradsz, nincs szám!

Úgy látszik a Pannon nem szeretné elveszíteni előfizetőit, amit Vigyorka a saját bőrén is megtapasztalt.

2006. 06.08. napján kötöttünk szolgáltatói szerződést a Pannonnal, egy családi csomagra, melyben legközelebbi családtagjaink vettek részt. Tudomásul vettük, hogy egy előfizető nevén fut majd családunk összes telefonszáma, részletes tájékoztatásuk szerint ez összesen annyit jelent, hogy a számla ugyan egy előfizető nevére szól, de a részletes számlán látjuk mindenki forgalmát, így egymás között rendezhetjük a számlát. Az ügyfélszolgálaton a kedves ügyintéző azt a példát hozta fel, hogy ezt úgy kell elképzelnünk, hogy családon belül választottunk egy közös képviselőt, és így a szolgáltatónak csak a képviselővel kell tartania a kapcsolatot, és ennyi az egész. A családi csomagba belépéskor a telefonszámok egy előfizetőre történő átírása díjmentes volt.

Amikor megtudtuk, hogy a korlátozás utáni  szolgáltatás visszaállításának díját a szolgáltató7000Ft/fő mértékig emelte a családi csomag minden tagjára, ami szerintünk kiugróan magas díj, és nem találtunk erre vonatkozó bejelentést a közleményekben, nem kaptunk róla semmilyen tájékoztatást, sem sms-ben, sem a díjhátralék felszólításakor nem közölték velünk, nem figyelmeztettek, hogy az előfizetésünk többszörösére emelték ezt a díjat,  úgy döntöttünk, hogy megszüntetjük a családi csomagot, hiszen az egy előfizető miatt, hiába volt még másik számlázási cím, és rendezett számla, minden vonalat korlátoztak.

Címkék: pannon szolgáltató átverés 

Helyzetjelentés...(videó)

A videóval kapcsolatban alakulnak a dolgok. Már van: kamera, kamerás, videószerkesztő progi. Kamerázni egyik barátom fog és hétfőre beszéltük meg, hogy megcsináljuk, feltéve ha az időjárás is engedi. A programot az osztálytársamtól kaptam, sony vegas a neve (mármint a programnak :)). Már azt is tudom honnan lesznek beszerezve ezek a márkás csokik. Mondjuk ha hétfőn felvesszük, és időm is lesz mevágni, akkor is max kedden teszem fel hátha a zindex kirakna.

Na csak ennyit akartam.

Sziasztok!

Címkék: blog videó csoki 

Termék támogatás felsőfokon

biker szeretett volna jótékonykodni iskolájának javára, addig, míg ki nem derült, hogy mennyibe is fog ez neki fájni.

Ismét egy számítástechnikai cég, ismét egy fikázós sztori. Én se örülök, de így van.
Bár jelenleg ez annyira felidegesített, hogy megy a levél a GVH-nak és az FVF-nek is, persze miután ezt befejeztem.

Adott egy HP mp3130 DLP mini projektor. És adva van annak nyakban megtört videokábele.
A projektor kedvenc iskolámé. Óh, mondom, nincs pénze a sulinak, sebaj, majd én viszek nektek egy kábelt.

Mennyi is egy TG vga kábel? 4-600Ft. Egy jobb kábel 2.000Ft, egy aranyozott csatlakozójú DVI kábel már megáll 6.000Ft körül.

Milyen kábel is kell ehhez? Jéé, DVI. Jéé, mégsem. M1-DA. Ezmiez???
Egy nem szabványos ámbár sokak által (értsd: 2db gyártót találtam eddig) használt kábel, tartalmazza a FW és USB kábeleket is.

Nocsak, keressünk. Ámde nincsen.
Egyetlen utolsó mentsvár: HP support. alig 10 perc alatt kiderül, természetesen NEM használható a DVI kábel, bármennyire is majdnem azonos, nem jó. Kell a gyári kábel.
Jó, kérek egyet. 4-5 perc keresés után:
- Sajnos nincs már ilyen kábel.
- Jó, semmi baj, akkor kérjük vissza a projektor árát, hiszen 8 évig köteles alkatrészt biztosítani.
- Máris adom a forgalmazó elérhetőségét, náluk van.
(nohát, mégis van???)

A forgalmazó a Swissparts nevű cég. Ők a HP által megadott forgalmazók. És van is nekik. Hurrá

Gyengébb idegzetűek most kapcsoljanak el!

Az M1-DA / VGA+USB csatlakozós kábel (1.2m) ára 17.500 Ft + áfa!!!

No itt előbb beleröhögtem a telefonba, hogy nem projektort akarok venni, hanem vga kábelt, de kiderült, ennyi. Erről kaptam emailt is árajánlatként.

Ha az enyém lenne a projektor, már darabokban heverne.

Kérdem én, ennyi pénzért aranyból vannak az erek is???
Remélem a GVH rálép a nyakukra erőfölénnyel való visszaélés miatt, hogy csak náluk van kábel, ami kb 15x annyiért van árulva, mint társai.
Miért is nem DIN/ISO szabvány kábel van hozzá???

Kb mint a "Motorola mobil adatkábel", ami egy síma microUSB kábel, csak nem 400Ft, hanem 2.500Ft

Hát, azt hiszem az iskolának volt egy projektora, mert hogy ennyiért ők se vesznek kábelt, az tutti...

Címkék: átverés kábel 

HUMANIC offers quality

Nem túl friss, de azért érdekes ez a tavalyi eset amit Gioia panaszol el a Humanic-kal kapcsolatban.

A cím a Humanic jelmondata, melyet azzal egészít ki, hogy ha probléma van, forduljunk hozzá bizalommal. Igaz, a honlap nem itthon készült. 2007 szeptember 09-én vásároltam egy pár cipőt a quality offerből kislányomnak. Sajnos, nem a kínai piacon tettem, a mai napig bánom, mert tripláját fizettem érte. A szavatossági idő, az előttem szólókkal hasonlatosan két év. A cipőről november végén megláttam, hogy mintha a tetején a műbörön repedne a festék, de bevallom a talpát nem nézegettem. A karácsonyi készülődéskor a félretett cipőről akartam méretet venni az ajándékhoz, mikoris megláttam, hogy a festékrepedés nem más, mint a felsőrész kitörése és a cipő talpán a műanyag egyes öntött formái kitörtek. Valóban a cipő bélése is egészen egyszerűen elkopott.

Címkék: vásárlás garancia cipő humanic 

Eldöntöttem...

...videó lesz ha belepusztulok is :) Téma: Olcsó csokik teszteje. Megjelenés: Valamikor 22.-e után. Márcsak valakit felkérek kamerásnak és kitanulok addig valami videószerkesztő progit. Fú remélem jól fog elsülni a dolog.

Címkék: blog videó olcsó csoki 

Ötlet

A minap eszembe jutott valami és azóta is ott motoszkál a fejemben. Arra gondoltam, hogy lehetne videókat készítenem a blogra. Olyanokra gondoltam például, hogy termékek tesztelése persze (eleinte) kis értékűeket, mondjuk csokikat. Most amúgy is aktuális az ünnepek miatt. Ezzel is bemutatni, hogy melyik termékektől óvakodjon a kedves vásárló. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Bár napi látogatottsága a blognak alig 50 naponta, bárki aki erre jár és van indapass-a (bizony most már csak így lehet kommentezni) az legalább írja le, hogy szerinte jó ötlet-e vagy ha esetleg neki van jobb akkor ossza meg velem.

Ja és ha lesz is valami a videóból, majd max december 22.-e után, mert addig eléggé bevagyok táblázva.

Címkék: blog videó 

Internet Pannon módra

Megint mobilinternet. Úgy látszik nem csak a Vodafon ügyeskedik hanem a Pannon is. zoo8800 írása következik:

Született egy hír az itcafé oldalon, miszerint korlátlan mobilinternet díjcsomagot vezet be a Pannon. Rögtön érdekelt, mert otthon nem elérhető egyéb internetforrás.
Volt egy megkötés, miszerint a P2P adatforgalmamat lassíthatják, és azt is csak a letöltés idejére. Idézem szó szerint:

"A Pannon Internet Éjjel-nappal vagy Pannon Internet Éjszaka-hétvége tarifacsomagokban foglalt forgalmi keret nem korlátozott, azonban olyan fájlcserélő, fájlmegosztó, egyéb nagy mennyiségű adat továbbítására szolgáló alkalmazás használata során, amely révén az adatcsere közvetlenül a felhasználók között, a szervertől függetlenül zajlik, a Szolgáltató jogosult az adott forgalom idején a sávszélességet csökkenteni. A Szolgáltató ugyanakkor garantálja az Általános Szerződési Feltételekben rögzített cél-, illetve minimál-értékeket."

forrás

Ezek ismeretében előfizettem, és aláírtam 1 évre a hűségnyilatkozatot.

Címkék: internet szolgáltatás pannon szolgáltató átverés 

Itt a karácsony, bunkók a boltosok!

zso73 írt egy cikket a logout-ra gondoltam megosztom veletek is.

Ismét kivágta a biztosítékot egy bolt viszonya a vevőkkel szemben, az én mércém szerint. Persze én voltam érintve, de előre közlöm, hogy nem bosszú, vagy korábbi sérelem áll a cikk írásom mögött! Csak az esetleges okulást akarom elősegíteni, vagy tájékoztatnia a most vásárlás előtt állókat.
Végre rászántam magam, hogy veszek némi DDR 3 RAM-ot a gépembe, mert nem működik a jelenlegi rendesen a lapomban. Bemegyek a Király Utcai 6x, R***l HW boltba, egy „jónapottal”. Válasz semmi. Na jó, mivel látszatra akkor hoztak árút nyugisra vettem a figurát. Kedves hölgy fizet egy komplett gépért, és távozna. „Majd fordulok kétszer, hogy el tudjam vinni a sok cuccot.” Mondja. Lehet, hogy rosszul gondolom- de azzal a célzattal, hátha segít neki valaki. Nem. Az AMD procis dobozok rendezgetése, hogy elvágólag legyen a pulton az fontosabb. Végül látja, hogy ezt egyedül fogja elvinni. Az ajtót senki nem nyitja neki…Megkér, kiengedem. Eltelik egy kis idő. Unalmamban elveszek egy árlistát, és kikeresem a memória árat, ha már senki rám sem bagózik, az egy szem vevőre. Végül az árakat látva, és hogy senkit nemérdekel, hogy mit szeretnék, kimegyek a boltból egy fogadalommal- Ide se soha, és „vevőnek sem ajánlom, mint annó”. Ismét egy nem odafigyelés miatt kidobott 35-40 e. Ft a bolt részéről.
A kocsimhoz sétálva látom, hogy kiballag az egyik eladó, és rágyújt. Kedvem nincs kérdezősködni sem….
Én megértem, hogy rengeteg a munka, az áru, és az akadékoskodó vevő, és ez meg tudja viselni az idegeket. Nehéz koncentrálni, de azért egy vevőre a három eladóból figyeljen már fel valaki, azon a 15 négyzetméteren.
Történet vége.
UI:Csináltatni kellene egy pólót, így a Karácsonyi bevásárlások idejére, az ilyen eseteket elkerülendő- Jó napot! Én vagyok a vevő!! -Felirattal.
Zso :)

Címkék: vásárlás bunkó hellókarácsony 

Pofátlanság

Tegnap délután éves közben kapcsolgattam a TV-t, és a TV2-n pont Dzsosi Barát ment. Gondoltam itt hagyom egy kicsit a többin úgyis reklám volt. Mikor véget ért a műsör jön a felhívás, hogy lehet ám Joshin keresztül támogatni a Szent László kórházat. Mégpedig 300Ft-tal hívásonként. Ez mind szép és jó, csakhogy a képernyő alján mutatja ám, hogy a hívás díja 600Ft. Mivan?? -mondom. Ja hogy TV2- az adomány felét zsebre vágja? Hát így álunk. El se tudok képzelni ennél pofátlanabb dolgot, minthogy más valaki bajából hasznot húz. Szánalom a köbön....

ja és itt van a felhívás: http://tv2.hu/Cikkek/2008-12-01-joshi-jotekonysag

(érdemes megnézi a kommenteket ameddig nem törlik)

Címkék: tv2 gyerek átverés támogatás 

Óvatosan a használt autókkal!

Autót venni jó. Autót venni nem könnyű. fsk-nak se sikerült zökkenő mentesen a vásárlás.
Peugeot Pásztor Kft ?
Avagy: Mindenki így jár, vagy csak mi voltunk a „szerencsések”?
- Egy autó vásárlás kálváriája -

2008.január 17.
A Pesti úti Peugeot Pásztor Kft-nél megtörtént szalonban kiállítot autó megrendelése, az előleg befizetése. Szóbeli megállapodásunk szerint, az előleg befizetésével a papír ügyek intézése elkezdődik. A teljes vételár kiegyenlítése után az autó 3, max. 4 napon belül átvehető. + kapunk az autóhoz, tehát  a vételár tartalmazza, a levehető előlapú cd-rádiót és a kresz csomagot

2008.február 01.
Megtörtént a fent maradó összeg átutalása.
Aznap bementünk, hogy bemutassuk az általuk kért 30 napnál nem régebbi aláírási címpéldányt (közjegyző által hitelesített), valamint a cégkivonatot (közjegyző által hitelesített) illetve az átutalást bizonyító megbízást. Ekkor közölték, hogy a kifizetés részükre csak akkor érvényes, ha az a számlájukon jóváíródik. Tájékoztatásuk alapján viszont, ha oda megérkezik, 3-4 nap múltával átvehetjük az autót ( február 06-07. ).

2008.február 25.
Újabb kísérlet az autónkért. Sajnos nem tudunk még beleülni, pedig eladtuk az előzőt. Felvetődött a P-s rendszám, így megkaphatnánk a sajátunkat és használhatjuk míg nem rendeződnek a papírügyek.

2008.február 28.
A P-s rendszám nem jó megoldás, mert nem lehet folyamatosan használni, ami árulkodott arról, hogy még nem a héten fogjuk megkapni a kocsit.
Csere autót kaptunk. Egy személy autót, igaz Peugeot Partnert. Amit csak úgy mellékesen megemlítettek, hogy most tele tankkal van és így is kellene visszahozni!
Miután még mindig semmi konkrét dátum a saját, kifizetett autónk átvételéről, csak annyi, hogy az Okmányirodánál 30 napot és BM-nél 30 napot is tölthet az ügyünk –a szóbeli megállapodásban történt 3-4 nappal szemben –. Kértük az értékesítési vezetőt. Az ügyintéző nem volt hajlandó megadni sem a nevét, sem az elérhetőségét.
Átmentünk a XV. kerületi Szentmihályi úton található Pásztor Kft-hoz, ahol megkerestük az értékesítési vezetőt. Némi várakoztatás után fogadott minket és közölte, hogy az általunk megvásárolt gépkocsi milyen körülmények között lett eladásra bocsátva, és, hogy az értékesítőnek ezzel teljesen tisztában kellett, hogy legyen, képtelenség 3-4 napon belül rendelkezésre adni. Viszont mi korántsem így lettünk tájékoztatva és ne ezekkel a feltételekkel vettük meg az autót, hiszen akkor elgondolkozunk más lehetőségen is ha tudjuk mennyit kell rá várni.
No meg, persze ne legyünk elégedetlenek, hiszen olyan nagyon jó áron jutottunk hozzá.
A beszélgetés végeredménye az lett, hogy jó szándékuk jeleként – a szerintünk meg nem engedhető ügyfélhez történő hozzáállás / nem hozzáállás miatt - kapunk egy riasztót, ami a kocsi átvételekor már be lesz szerelve. Illetve nem kell megtankolni a csereautót a mi költségünkre.
Mindezek ellenére közöltük, hogy mi mindent megértünk és elhiszünk, de ha lejár a 2x30 nap és az autót nem tudjuk elvinni, másnapra kérjük vissza készpénzben a pénzünket. Ez a dátum 2008. március 17.

2008. március 14.
Végre átvehetjük az autónkat. ( Csak érdekességként ez egy pénteki nap volt és délután 5 órára kellett mennünk, addigra elkészül minden. + megemlítem még 3 nap volt hátra a visszafizetésig.)
De nincs öröm Pásztoréknál üröm nélkül. A beszerelt cd-rádió nem az a tipusú amiben megállapodtunk, azaz nem lehet levenni az előlapját. A riasztót hiába kerestük – az értékesítő nem értett ehhez a típushoz, csak ahhoz ami a kulccsal egyben van-. Nem véletlen nem értett hozzá, hiszen nem volt beszerelve. Azt az icipici bakit, hogy a cégünk számára kiállított végszámlán a régi, rendszámcsere előtti rendszám* volt feltüntetve meg sem említem.
(*Az autót egy olyan megrendelő kérte, aki végül nem fizetette ki, a kereskedésben hagyta, de már majdnem forgalomba helyezték, így volt már forgalmi rendszáma.)

2008.március 21.
Telefonos megbeszélés alapján 15.00-órára kellett visszavinni az autót és mindent elintéznek.
Valóban, a cd-rádiót kicserélték a kért levehető előlaposra, és az elektronikus úton kitöltött végszámlánkra is ráírták kézzel, az új rendszámot (ami nem igazán elfogadható).
De mire a riasztó beszerelésre került volna, a szerviz közölte, hogy most? pénteken 4 órakor? Már nem. Jöjjön vissza egy új időpontban, amivel készségesen elláttak.

Természetesen az itt jelölt dátumok között sok, sok telefonhívás is történt.- Már ha érdeklődött az ember és felhívta a Pásztor Kft-t.-

Mi az, amit tehet az ember, az ilyen teljes körű hülyének nézése ellen, annak ellenére, hogy készpénzzel fizetett, majd várt, várt és várt?!

Ne vegyen autót, legalábbis a Pásztor Kft-nél semmiképpen.

Ui: Én nem állítom, hogy mindenki így jár, de járhat és annyi Peugeot kereskedés létezik még....
Üdv:fsk
Címkék: vásárlás peugeot 

Bajos box

Bodo Kolléga mesél, hogyan járta meg a használt xbox 360-asával. Sajnos nem tudom hogyan lehetni az ilyen hirdetőktől távoltartani magunkat :S

Elhatároztam,hogy veszek egy Xbox 360-at. Eladtam a PSP-met és még egy kicsit megpótoltam,aztán elkezdtem keresgélni a neten. Mivel 50 ezer forint körüli pénzmag állt rendelkezésemre,csak a használt verziókat néztem. Napok teltek kereséssel ,de az apróneten találtam egy korrekt hirdetést végül,ami nagyon kecsegtető volt. Egy pesti konzolbolt adta fel a hírdetést,gondoltam így még jobb, boltban csak nem *asznak át. Felvettem a kapcsolatot telefonon az illetékessel és próbáltam leinformálni a terméket. Azt mondta:”egy barátom hozta be ide hozzánk,ismerem a gép múltját,bátran merem ajánlani!”. Kész,nekem nem is kellett több! Lezsíroztuk,mondtam hogy küldje GLS-el és ok minden. Két nap múlva meg is jött a várva-várt csomag! J Gyorsan kértem kölcsön játékkokat egy kedves barátomtól és már alig vártam,hogy végre a saját Xbox 360-ammal játszhatsak. Gép beüzemel,játék berak…..semmi,csak piros ledek villogtak. Mivel teljesen amatőr voltam ezen a téren,felhívtam a srácot,nevezzük Szabolcsnak.

Vázoltam,hogy mi a jelenség. Erre ő azt mondta,hogy az ki van zárva,mert a 3 piros led egy hosszú folyamat vége és az lehetetlen,hogy nekem egyből elő jött. Hát én sem örültem neki,hogy ennyire „szerencsés” vagyok. Kérdeztem mi legyen? Azt mondta Szabolcs,hogy ok,küldjem vissza,de fel van írva a gép száma, meg stb,mert akarták már így átaszni. Na mondom *asza,még én vagyok a hunyó. Na ok, akkor küldöm,baromira le voltam hangolva. Elkezdtem *asztatni a kábeleket a gép hátuljában,aztán próbából bekapcsoltam megint a gépet és láss csodát. MŰKÖDIK! Na dejó,próbálgattam,ment! Hívtam Szabolcsot,hogy elnézést kérek és sztornó minden,mert jó a gép. Mondtam,hogy biztos valamit én *asztam el. Komolyan szégyelltem magam,hogy így bepánikoltam. Hallottam,hogy ő is örült! Na,nagy boldogan neki is álltam tobzódni a nextgenben. Kb 2 órát játszottam!!! De már kockázódott,csíkozódott a kép! Mondom mi a csipa,a lemezek, vagy mi? Aztuán nemsokára a végleges 3 piros led!! Csak néztem. Nem kicsit lettem szomorú. Másnap szombaton az egész napom azzal telt,hogy a netet böngésztem,mi is ez a jelenség. Pár óra alatt megtudtam mindent,mi is ez és mitől van. Gondoltam,hogy akkor tényleg én lehettem ilyen szerencsétlen és pont nálam jött ki a red ring of red. Már nem is zaklattam ezzel Szabolcsot,nem akartam magam jobban lejáratni,nem akartam a tudatlan vidékit játszani. Próbálkoztam mindennel,amit olvastam(kábeleket variáltam,mert az is számít)de semmi változás. Na paff!  Egy Xbox360-as barátom,Tommy ajánlotta,hogy keressem fel Wadarr honlapját és vegyem fel vele a kapcsolatot,mert ők profik ebben. Regeltem magam az x-media honlapján és felvettem Wadarral a kapcsolatot. Hamarosan el is küldtem nekik,gondolván ráköltöm még azt a 10000 forintot és ők rendbevágják,belerakják a hűtésmódot,aztán egye fene,mohácsnál több is veszett már. Alig vártam,hogy visszaérjen a gép javitva,az eszembe sem jutot,hogy javíthatatlan. Megdöbbenve olvastam Wadarr privát üzenetét,hogy a gép halott,végleg. Leírta,hogy egy számukra nem ismeretlen csapat”javította” a gépet és talátak benne ezt-azt,ami a gányoláshoz kell,meg jól túl is lett melegítve.”Ez az a tipikus javítás,hogy addig működjön,míg megveszi valami barom.Ezt ő üzente „Erre tenyleg semmi megoldas nincsen.... sok ilyen geppel talakozunk amit ezzel a modszerrel tamasztottak fel ideiglenesen. Azt viszont nem tudjuk, hogy ki csinalja meg ezeket igy. Aruld el nekem kitol rendelted? Mi itt mindenkit ismerunk nagyon jol... megmondom milyen eselyeid vannak.” Na bumm!! Ennyi?! Ennyi! Ök nem tudnak ebből semmit kihozni,max alaplap csere,de az meg baromi drága. Megöszöntöntem a segítséget,Wadarr mondta,hogy azért drukkol nekem. Korrekt srácnak tűnik. Nem maradt más,mint felvennei a kapcsolatot Szabolcsal. Írtam neki egy felháborodott mailt,amire ő fel is hívott. Mondtam ha nem segít valahogy,mindenhol leírom hogy átvertek. Kikérte magának a hangnemet és elmondta,hogy ő teljesen jó szándékkal volt eddig irányomban,tehát nem kell ez a durvulás. Na jó.. Beszélgettünk,már kiderült,hogy a srác aki beadta nem is annyira jó barát,de ő bizott benne és ki sem próbálta a gépet. Persze én elhiszek mindent. Abban maradtunk,hogy küldjem vissza neki a gépet és az ő szerelője maj megnézi. Na mondom hátha,van még remény. Pár nap múlva beszéltünk és elmondta,hogy az ő szerelője is tehetetlen,de az sincs kizárva, hogy a Wadarrék gányolták így össze. Hát ja,de ezzel most mire menjek. Viszaküldte a gépet,de úgy hogy az előlap rommá volt törve. Hívtam,hogy mi van innentől és mért törték meg a gépet. Szabolcs felvilágosított,hogy az ő embere volt,sietett a csomagolásnál,mert már várt a GLS. Köszi bzmg!! De ez a legkevesebb,mondta ő. És a gépemmel mi lesz? Mondtam,hogy beszéljen a haverjával és csináljuk vissza a bizniszt. Megpróbálja. Ok. Későbbi beszélgetésünkkor elmondta,hogy a srác lehet,hogy el is költözött a városból,mert nem találja és hívni sem tudja,meg egyáltalán se híre,se hamva. Király! Kitaláltam a frankót,mivel ő amúgy is egy boltot vezet,lehetne oly rendes és jószándékú,hogy egy sima árkád pakkot megbont,eldja nekem a gépet méltányos áron,mondjuk 20 000 forintér, a többi cumót meg eldja külön. Így még mindig én bukok jócskán,de legalább már lenne saját gépem. Erre azt mondta,hogy ő úgy is jár mindig az olasz nagykerbe és mihelyst van jó árban akkor megdumáljuk. Na mondom, mindegy jól van ez így is. Vártam………Sokat…….. Üzentem e-mailben,hogy valami jó hír? Válasz:semmi,de nem is tudott foglakozni a témával. Vártam……..sokat!! E-mail,kérdés ugyan az. Válasz annyi volt,hogy van árkád pakkja jó árban 46000 forintért,ha gondolom. Érdekelne,ha nem vettek volna le nemrég 55ezerrel,egy halom sz*r Xbox 360-ért. Szóval ez a vége. Rendes volt? Szerinte igen! Szerintem nem! Most eladtam az egész cumót,úgy törötten alkatrésznek 25000 forintért és ha majd egyszer lesz pénzem kipótolni,akkor veszek egy gépet,de nem tőle!!!!  Játszani úgy játszok,hogy Tóth Tommy barátom ideadja az övét,mert azért vannak rendes emberek is. Szóval lényeg a lényeg,hogy így jártam. sz*r érzés,még nem *asztak át így soha. Ezzel nem azt akarom elérni,hogy ne rendeljetek innen http://www.konzolgame.hu!!! Mert ő ugye továbbra is hírdeti a használt gépeit. Csak legalább tanuljatok az esetemből.



CBA Premium, és hogy miben is más mint mezei rokona?

Erre a kérdésre keresem a választ, ugyanis Sopronban való tartózkodásom során sikerült egy ilyen helyre betérnem. Az történt, hogy megálltunk a soproni plázánál (hihetetlenül kevesen vannak mióta megnyílt ott az alphApark) szétnézni, és venni szerettünk volna valami innivalót. Azon már meg se lepődtem, hogy az automata 350-ért ad fél liter löttyit. És ekkor észrevettem, hogy van ám itt CBA, de még milyen. Ilyen giccses boltot rég láttam már. Minden aranyszínűre festve. Bár csak egy kis vízért mentem be, végig kellet mennem az egész bolton, mert úgy van kialakítva az üzlet, mint egy labirintus. Cikkcakkban. Először is a kedves vásárlónak végig kell menni egy mikulás hadseregen. Utána át szlalomozunk 10 polcnyi hülye mikulás ajándék között (bögre, felfújható Mikulás, meg ami kell). Mikor ezek közül kikerülünk, ráeszmélünk, hogy ez a CBA nem is olyan olcsó. Sőt! Talán ezért van a Premium "jelző"? Az áraikra ráillik az biztos. De ha valaki tudja, a valódi okot az nyugodtan írjon, meghallgatom.

 

· 1 trackback 

Kis érdekesség

Nézegettem, hogy milyen keresőkifejezéseket használva jutottak vagy jutottatok el bloggig. Hát van egy pár érdekes....:)

A legtöbben a pixmania kifejezést vagy annak változatát használták: pixmania+velemenyek, pixmania+cím, stb.

De vannak ilyenek is hogy: teszkós+szar

Aztán nem is gondoltam, hogy mekkora befolyása van a blognak a szénkészletek felett: szénipari+támogatás, szénipari+szerkezetátalakítási+támogatás, koksz+ára

De ami abszolút viszi a prímet: auchan+romlott+hús

Else tudom képzelni milyen elvetemült ember lehet az ,aki ilyen kifejezésre keres a gugliban.

Valahogy így történhetett:

- He, annyuk jó lenne ha elkezdenénk spórolni!

- De min Pistikém?

- Monnyuk nem kéne olyan drága dógokbó fözöcskézni.

- Akkor mégis miből főzzek szívecském?

- Am, asszem a romlott húst ákciózzák az ósánban.

- Hm, jobb lesz ha szólok Bécikének, hogy nézzen utána azon interneten ugyis is egésznap ott ül előtte...



A COOP-nál vigyáznak az ember egészségére

Katona48 sérelmezte, hogy a COOP névre hallgató szeretett szolgálat, úgy próbálja megvédeni az emberek egészségét ha levesz egy kicsit a napi dohány adagból.

Vásároltam a Nyírszőlős COOP ABC-ben 30gr. Mátyás pipadohányt. Otthon észrevettem a csomag felbontása közben, hogy a csomagonlévő zárjegy magától válik fel a csomagolástól, és mellette a csomag fóliázása is sérült, igy kiváncsi lettem a csomag tartalmára, melyen látszott, hogy a tartalom egy része ki van csípve a csomagból. Elővettem az 1gr. pontossággal mérő digitális mérleget, megmértem a csomagot, mely a csomagoló anyaggal együtt is csak 29gr. volt. Kiöntöttem a dohányt, megmértem a csomagolóanyagot ami 5gr.súlyt nyomott, igy a csomag dohánytartalma tisztán 24gr. volt a 30gr. helyett. /A csomagon lévő zárjegy a csomag ennyi bolygatása után is teljesen sértetlen!/
Arányaiban nézve csupán 6gr.-ról van szó, de ez jelen esetben az áru 1/5.-ét jelenti, vagyis pl. 1kg. cukor esetében ez 20dkg-ot jelent.
Felháborítónak találom, hogy ilyen üzletben, még az adózárjegy feltörését is megengedik maguknak az eladók.



Beváltatlan ígéret...

Garanciájának érvényesítésénél ütközött akadályba fenix, aki svájci bicskák gyüjtésébe kezdett...

Néhány hónapja kezdtem el gyűjteni a Victorinox svájci bicskákat 91mm és 111mm-es méretben. Vásárlás után pár héttel később vettem csak észre, miközben nyitogattam őket, hogy a 111mm-eseknél 1-2 alkatrész, főleg a nagy penge de a sörnyitó rész is jobbra balra mozog, lötyög nyitott állapotban. Ez nálam nem egyenlő a "kiváló minőséggel" így gondoltam kicseréltetem őket nincs ezzel semmi gond elvégre minden gyártási hibára garanciát vállalnak stb. A kicsikkel egyébként semmiféle ilyen gond nem volt tehát a "gyárilag ilyen és ez belefér" szöveg nem tud meghatni..

Felhívtam hát a hivatalos forgalmazót itthon és elmondtam a problémát. Rendben volt minden, mondta az illető (raktárvezető?) , hogy nyugodtan vigyem be mindet, kicserélik. Elindultam délután 30-40km-ről, be a Bécsi útra. Odaérek, felmentem az irodájukba (?) és mondtam, jöttem kicseréltetni a bicskákat. Először azt sem tudták miről beszélek, majd elmondtam újra az egész történetet megmutattam a késeket, aztán kicsit ugyan vonakodva de belementek a cserébe. Ezután kérték a számlákat. Kicsit meglepődtem, milyen számlát? A netről rendeltem őket (fotexnet.hu) otthon vannak a számlák a telefonba egy szó nem volt arról hogy hozzam azokat is (persze eszembe juthatott volna, de úgysem ért volna semmit). Hát itt kezdődtek a gondok, azt mondták ez így nem jó, nem tudják mégse kicserélni mert nem náluk vásároltam. Meg kellett volna kérdezni, és ha Ausztráliában vettem volna őket akkor vegyek repülőjegyet és utazzak vissza ezért? Úgy tudom teljesen mindegy hol veszem őket, akár az utcán is találhatok egyet és ha azzal gondom van azt is kijavítják. Többek közt ezért is lett világhírű a cég..

Ez volt 3-4 hónapja, közbe jött egy baleset ami ágyhoz kötött, így nem tudtam ezzel foglalkozni. Nem szeretném ennyiben hagyni.

Végül egy kis idézet az forgalmazó oldaláról:

"Az EXTRAMETÁL üzlethálózat országos bővülésének és a termékválaszték gyors kiszélesedésének köszönhetően a magyar vásárlók ma már jól ismerik a VICTORINOX termékeket, és szívesen vásárolják, a megbízható, kiváló minőséget.

Cégünk, a VICTORIA-METÁL KFT. , a VICTORINOX gyár kizárólagos és hivatalos vezérképviselete Magyarországon. Elsődleges feladatunknak tekintjük a VICTORINOX termékek további népszerűsítését a magyar piacon, nagy súlyt fektetve a korrekt árakra, a megbízható információkra és a folyamatosan elérhető, megbízható, szakszerű garanciális szolgáltatásokra is."

Amúgy nekem is van Victorinox késem és szerencsére eddig még semmi baja nincs.

Címkék: garancia victorinox 

Már a nagyok is átvernek a nyeremény játékokkal?

Tette fel a kérdést kovacs01, mikor nem kapta meg a T-Home-tól a beígért ajándékát.

A t-online nyereményjátékára regisztráltam, és az alábbi választ kaptam:

Kedves Kovács M.!

Gratulálunk! Mivel oldalunkon az első 15 000 között regisztráltál, Tiéd egy mini Jenga fa ügyességi játék!
Ajándékodat 2008. ***** 20. után postázzuk számodra!

Kipróbálnád a T-Home TV-t? Ismerd meg ajánlatainkat itt!
http://www.t-home-tv.hu/LandingPage/index.html

Üdvözlettel,
T-Home TV

AZ AJÁNDÉKOT A MAI NAPIG NEM KÜLDTÉK, AZT GONDOLTAM (EDDIG) A NAGYOBB CÉGEKNEK NEM ÉRDEKE ÁTVERNI AZ ÜGYFELEKET! SZÉGYELJÉK MAGUKAT! AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT IGÉRETE ELLENÉRE NEM HÍVOTT VISSZA.

Bár szerintem nem átverésről van szó, hanem egy törvénytelen reklámfogásró...



Vasárnapig nem leszek

Holnap el kell utaznom és majd csak vasárnap este jövök haza. Addig is, hogy ne maradjatok olvasni való nélkül minden napra programoztam bejegyzést.

Legyetek jók!

Címkék: blog 

"Hát ugye a deviza-árak változnak"

Elég sok rossz véleményt olvastam a Logik.hu-ról és észrevettem, hogy nagyon sok panasz hasonlít egymásra. Még pedig abban, hogy a cég szereti a megrendelt termék kiszállítását halasztgatni, hogy utána drágábban tudja rásózni a vevőre. 

Rendeltem egy NIKON fényképezőgépet, amely jó áron szerepelt a honlapjukon. 1 nap múlva meg is kaptam a visszaigazolást, valamint azt az info-t, hogy kb. 1 hét múlva vehetem át, mert a termék "külső raktárban" van. Időközben a termék ára a honlapon kb. további 1.000 Ft-ot esett. Kb. a várható kiszállítás időpontjában felhívtak, hogy nem tudják mégsem beszerezni a terméket, mert ez a készülék pillanatnyilag nincs a Nikon Magyarországnál. (Mellesleg felhívtam őket: VAN!)
Mondták, hogy próbáljam meg kb. 1 hét múlva ismét megrendelni. Felmentem a Logik honlapjára, ahol ugyanazon készülék ára - csodák csodája - időközben 11.000 (!) Ft-tal lett több. Mikor ezt szóvá tettem, mondták, hogy "hát ugye a deviza-árak változnak". A-ha! 2008 novemberében a forint éppen egy picit erősödőben volt és semmiképp sem esett 1 hét alatt 20%-ot!

Szóval a lényeg a lényeg:
1, Kamu, jó árak vannak feltűntetve a honlapon, amik persze nem igazak, mert mire ténylegesen hozzájuthatnál, brutálisan megdrágul a termék.
2, Elb...tam egy hetet az árura várakozással.
3, Utána meg még a szemembe hazudnak (nincs raktáron, árfolyamváltozás).
4, Végeredmény: Kerülöm őket. Te is ezt tedd !!!

Dinadan

 

Egy nyomtatót rendeltem az oldalon, majd namesoká kaptam is egy visszaigazolást, hogy a megrendelés rendben van és várhatóan 2 hét múlva szállítják.
2 hét elteltével telefonáltam, és közölték, hogy másnap hozza a futár. Nem hozta.
2 nap múlva ismét telefon, akkor azt mondták, hogy 3 nap múlva megkapom. Ismét nem kaptam semmit.
Újra telefonáltam, mire közölték, hogy elfogyott és már csak jóval drágábban tudnák hozni.
Akkor most elfogyott vagy nem?

Többet biztos nem rendelek tőlük!

Seldon

ui.: ha érdekesnek találtad a cikket látogass el máskor is

Címkék: vásárlás online átverés áruház logik.hu 

Karácsonykor növekszik az áruházi átverések száma...

Itt egy kis olvasmány, hogy mire vigyázzunk mikor nagy bevásárlást tervezünk valamelyik áruházban: (köszönjük ezt a kis összefoglalót Bánky Beának és Dreissiger Ágnesnek)

Könnyen előfordulhat, hogy többet fizetünk, mint amennyit kellene. S ezzel a néha több ezer forintos különbözettel – velünk ellentétben – a kereskedõk, áruházláncok nagyon is tisztában vannak. Karácsony elõtt a kereskedõk minden eszközt bevetnek, hogy üzleteikbe csábítsák a potenciális vásárlókat. Ilyenkor a nagy bevásárlóközpontokra egész évben jellemzõ akciók is megszaporodnak, ám ezek az általános tapasztalat szerint gyakran csak mézesmadzagok. A csábító árú termékek gyakran csak a hirdetésekben léteznek – mondja az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szóvivõje, Szép Gábor. Azok, akik egyesületükhöz fordulnak, sérelmesnek tartják, hogy a meghirdetett akció idején a bevásárlóközpont munkatársai közlik velük: az akciós termék vagy még nem érkezett meg vagy éppenséggel már elfogyott. A vevõcsalogató reklámfogásokon kívül az is elõfordul, hogy a pénztárnál a leárazott termék eredeti árát blokkolják. Ez annál aggályosabb, mivel a hipermarketekben többnyire nagy bevásárlásokat végeznek, a vásárlók a blokkot általában nem a pénztárnál ellenõrzik; rendszerint csak otthon veszik észre, hogy az akciós termékért nem az akciós árat fizették. S kevesen fordulnak vissza, hogy az információs irodáknál újra sorban állva követeljék vissza a különbözetet.
Címkék: átverés áruház hellókarácsony 

Az ön tartozása: 0 Ft

Találtam egy másik nagyon érdekes történetet, és találjátok ki, hogy kivel kapcsolatban? Na? Hát az ELMŰ...         N.Robi írta a következőket:

"A munkahely és a magánélet két különböző dolog, de a munkahelyünkre ugyanúgy elvisszük gondjainkat. Ez a gond egy Elmű számla formájában érkezett munkatársamhoz. A tartozás értéke 0 forint, értsd: nulla forint!" A nulla forintos számlát ki lehet állítani. A nulla forintos számlát be is kell fizetni. A nulla forintos tartozás is tartozás. A tartozás miatt "bűnhődnünk" kell, hiszen tartozunk. A tartozás miatt kikapcsolhatják az adott szolgáltatást. Az visszakapcsolás díja 20.000 forint.

 

Ezt a kis történetet bizony joggal kritizálhatná bárki, aki kétkedik a leírt szavak hitelességében, oly

an megrázóan gyalázatos. Én viszont ott voltam, illetve mi heten: láttuk, hallottuk és nem jutottunk szóhoz. Az eset 2 éve történt. Szenvedő alanyunk

 

sokkal nagyobb kárt szenvedett volna azzal, ha időt pocsékol bárminemű utánajárásra, így természetesen "szívta a fogát", de mégis kifizette a visszakapcsolás díját.

N. Robi

Címkék: szolgáltató elmű 

Átver a Vodafone

Ezt az írást PTS-nek köszönhetjük, aki a logout-on szerző. Szerinte a vörös szolgáltató nem kicsit hazudik akkor, amikor azt mondja, hogy a vezeték nélküli internet teljesen lefogja váltani a vezetékest. De hogy pontos legyek itt az idézett a vodafone.hu-ról:

A vezeték nélküli Internet fő előnyei:

  • A Vodafone által nyújtott vezeték nélküli Internet segítségével bárhol, bármikor kapcsolódhatsz az Internetre, hordozható és asztali számítógéppel egyaránt.
     
  • A vezetékes Internet szolgáltatáshoz hasonló, szélessávú internetkapcsolatot nyújt, közel azonos áron.
     
  • A lakosság több mint 50%-a számára elérhető a szélessávú vezeték nélküli internet. A szélessávú internethálózatunkat folyamatosan bővítjük. Részletes – városra, utcára, házszámra lebontott – hálózati lefedettségünket megtekintheted a www.vodafone.hu/lefedettseg weboldalon.
     
  • A vezetékes internet (ADSL, kábelnet) kiváltására alkalmas
  • ........blabla....bla

(kiemelés tőlem)

A Vodafone szerint a Mobilinternet hamarosan kiválthatja a Vezetékest a kérdés azonban az, hogy akkor miért is tesz meg mindent a Vodafone azért, hogy ez ne így legyen? Tanulság: Ismét átverte az előfizetőit!

Majdnem minden nap lehet látni a TV-ben, a Magazinokban és az Interneten is azt, hogy a Vodafone milyen nagyszerű cég, hogy ha feltöltöd a kártyádat, akkor megajándékoznak így úgy amúgy. Persze ez nem egy rossz ötlet csak kár, hogy a T-Mobile-nak és elődjének a Westel 900-nak már több mint 10 éve voltak Aranykártyái, de arról egy szót sem ejt, hogy ismét átverték az előfizetőiket!

Emellett miért hajszolják, a sebességeket a Levegőben mikor nem engedik meg, hogy sebesen internetezhess, mert hát az 5GB és a 10GB-os korlát ott van a legutóbbi ASZF módosításban, amiről senkit sem tájékoztatott, de mégis kiadta 2 napilapban a tájékoztatást.

Persze a most kiküldött tájékoztatófüzetekben ismét fényezték magukat, hogy milyen szép Adótornyaik vannak, és milyen sokat tesznek a közért. De arról most sem beszéltek, hogy ez a nagy kedvesség mellett az előfizetőiket ismét úgy átverték, ahogy évekkel ezelőtt a GPRS botrányban!

Persze a Vodafone most is állítja, hogy ez csak kevesebb, mint a felhasználók 1%-át érinti és a többi 99% semmit sem vesz észre belőle és még így is csökkentett sebességgel is nagyszerűen használható. Persze igazuk van a Betárcsázós internet is nagyszerűen használható csak épp mire is?

Merthogy egy betárcsázós internettel nem az lesz az első, hogy felkattanj a Youtube-ra az is biztos. De így már, hogy 20KB-nyi sebességet ad a Vodafone így nem is az lesz a dolgod, hogy a modern 7,2Megabites hálózaton felkattanj a Youtube-ra vagy épp letölts egy játékdemót, hanem az, hogy gyorsan megnézd a Leveleidet, ha bejön a Gmail és esetleg kivárod, még betöltődik a Főoldal ezen a hatalmas nagy sebességen.

Nevetséges, hogy ismét eljátszhatta ezt a Vodafone és ismét átverte, becsapta talán még meg is károsította az előfizetőit és még a tájékoztatást is szépen halkan megtette így mossák piros kezeiket és vigyorognak, hogy Igen megcsináltuk ugyanúgy átvertük a Mobilneteseket, mint 4 Éve! Megcsináltuk Vodafone!

OFF: Végre sikerült megcsinálni a linkajánlót.

Címkék: szolgáltatás vodafone szolgáltató átverés 

Újra indulunk!

Na végre megint van működő képes gépem. Szerencsre magam is megtudtam csinálni és nem kellet újra rakni a windows-t, hála ennek a kis cikknek:

http://techline.hu/tudastar/20080505_hibaelharitas.aspx

Szóval mától próbálom magam a napi egy poszthoz tartani. Addig is remélem egyre több látógató jön blogra ;)

Címkék: windows blog 

Kis leállás

Hú na szóval amint látjátok egy ideje nem frissült a blog. Sajnos múlt vasárnap tönkre ment a windows egy áramkimaradás miatt. Azóta folyamatosan csak újra indul. Persze semmibe nem kerül újra rakni csak a mervlemzen egy csomó értekes dolog van amit nem szertnék elveszíteni. (pl.: több ezer családi fotó, rengetek zene stb.) Úgy terveztem, hogy ma elviszem a vinyót baráthoz, hogy kiírjuk a cuccokat róla, de tegnap elég komolyan belázasodtam úgyhogy lemondtam az egészet. Talán majd a jövő héten valamikor eljutok hozzá. Azon is gondolkoztam, hogy kéne venni egy merevlemezt amin csak a windows lenne a mostanit meg nem kéne formázni. Majd meglátom. Addig is kitartást remélem minden vissza áll a régi kerék vágásba. Most röviden ennyi ezt is telefonról írtam, mindjárt kifolyik a szemem :)

Címkék: blog 

Türelemjáték Libri módra...

Tamás október eleje óta várja a megrendelt könyveit a Libritől, de az mindig talál valami kifogást vagy csak éppen szó nélkül nem szállítja ki.

(ja amúgy nézegetve a bolt weboldalát láttam egy igen érdekes megjegyzést: "Fontos: a futárszolgálat kiszállítás előtt nem telefonál, sikertelen kézbesítés esetén azonban értesítést hagynak, illetve a rendelésben megadott telefonszámon felveszik vásárlóinkkal a kapcsolatot, hogy egy konkrét időpontot megbeszéljenek. A kézbesítés napközben, 8-17 óra között történik!" hát igen nem lenne egyszerűbb már az elején felhívni, hogy ne menjenek potyára. Lehet amúgy ez a baj a bolttal, nem szeret telefonálni, hogy értesítse a vásárlóit a megrendelt könyveknek az állapotáról, azoknak hiányáról.

 

2008. október 2-án rendeltem meg 3 db könyvet a libri.hu-n, a megrendelést vissza is igazolták emailben (rendelés szám 158437).
 

A megrendelt könyvek:

 

Verne: Párizs a XX. században, Unikornis kiadó

 

Verne: Storitz Vilmos titka, Unikornis Kiadó

 

Horváth Árpád: Verne, a technika álmodója, Unikornis Kiadó

 

Címkék: vásárlás libri 

Villamos Valóság Show?

Noshát: a tegnapi bejegyzés kapcsán elég heves vita alakult ki az áram szolgáltatás/szolgáltató kapcsán, ezért bevallom ma csendesebb vizek felé akartam evezni, akartam volna ha nem kapok Róberttől egy nagyon érdekes levelet. Leírja egy barátjának az esetét aki környezet tudatos építkezésbe kezdett, de egy sor akadályba ütközött. Most a ti véleményetekre kiváncsi. (én amúgy teljesen igazat adok neki)

Kedves fair, (meg minden)

Olvastam az áramszolgáltatással kapcsolatos bejegyzést, erről jutott eszembe egy hasonló sztori. Cimborámék építkeznek egy Budapest melletti településen. Velük esett meg az eset.

Szóba került a villamos energia hálózat-használati díja. Mondok cifrábbat! Képzeljük el, hogy álmaink telkén álmaink házát építjük meg. Előre látva a jövő energiaválságát, vagy egyszerűen környezettudatosságból, már most az építésnél készüljünk fel a megoldásokra. Hőszivattyúról és vízvisszaforgatásról nem beszélek, az egy másik téma volna. Maradjunk a villamosenergiaipar kész átverés showjánál.

Címkék: szolgáltató áram 
süti beállítások módosítása