Szótlanul szerződést bontani...

Zsoa-nak a szerződését mondta fel a Genertel, normális indok nélkül. Tehet ilyet egy biztosító? Sajnos úgy látszik igen:

A Genertel biztositó azonnali hatállyal felmondta a kötelező biztosításomat díjnemfizetésre hivatkozva miközben több mint 1 hónapon keresztül arról leveleztem velük, hogy küldjenek már csekket, úgy ahogyan tavaly is tették (2008-ban). A levelükben mint egy gép ismételgették ,hogy küldtek csekket, viszont én semmit sem kaptam. Cselekedeteim egyértelműen arról szóltak, hogy szeretném rendesen befizetni szokásomhoz híven a biztosítási díjat, együttműködök. A Genertel mintha szánt szándékkal arra várt volna,hogy kifussak az időből. Mindenféle felszólítás nélkül, a korábbi információszolgáltatásukat meghazudtolva villám e-mailben közölték, hogy a szerződésemet azonnali hatállyal felmondták. Szóval se csekk, csak egy önkényes felmondás amelyben korábbi tájékoztatási hiányuk egyszeriben feloldódott és kimondottan bosszúálló önelégültséggel részletezték, hogy mivel nem fizettem, ezért az ilyen és olyan paragrafusok értelmében már csak újra köthetem a szerződésemet, valamint a bónusz fokozatom is elvész ami nálam B4. Ráadásul  az újrakötést csak a Genertel biztosítónál tehetem meg ebben az esetben a Genertel véleménye szerint.Évek alatt értem el a balesetmentes közlekedésemmel a B4-es fokozatot ami már B5-ös lenne ha a korábbi MÁV biztosítómnál nem felejtenek el feljebb sorolni 2 évvel ezelőtt(Ezt sem tudom, hogy hol tudnám orvosolni egyébként?) (az autóm most lesz 7 éves). Szóval a MÁV biztosítós történetet úgy ahogy megúsztam.Most viszont azzal kell szembesülnöm,hogy egy irodával nem rendelkező online biztosító a fennálló nehéz gazdasági helyzetben a megcsappant atutóvásárlási igények következtében, a hiányzó bevételeit ilyen módon próbálja pótolni ! Jogos ez az eljárás vajon? Úgy tudom még a bankok is figyelmeztetik azokat akik valamilyen oknál fogva késnek a fizetéssel. Hová forfulhatok ezzel a panaszommal?

A. Erzsébet

Címkék: ügyfél biztosító genertel 

A bejegyzés trackback címe:

https://fair.blog.hu/api/trackback/id/tr60985369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megujulo 2009.08.26. 19:28:27

Ismerős a biztosítási Probléma, velem is egyszer megtörtént!
A hatályos jogszabályok értelmében sajnos a biztosítónak fognak igazat adni és a bonus ténylegesen elveszik! Ez a következnménye a dijnemfizetésnek, melyre a törvény csupán 30 nap haladékot biztosít, ezzel is kikényszeritve az autós társadalomtól a rendszeres fizetést és biztosítási jogviszonyt (a máv biztosító az más történet)

Van megoldás erre a problémára!
az utólsó érvényes biztosított naptári napon el kell az autó üzembentartói jogviszonyát adni. Ez azt jelenti hogy az autó forgalmi engedélyét át kell iratni és a szerződésen legyen rajta az érvényes utólsó biztosított naptári dátum!
Az átirási dij 4000 Ft (forgalmi változás bejegyzés mint üzembentartó, ezt lehet egy kölcsönszerződéssel vagy ideiglenes használati szerződéssel igazolni.
Igy a szerződést visszamenőlegesen nem dijnemfizetés cimén (mivel a szerződés ez okból érdekmúlással szüknik meg ami lényeges különbség!) hanem jogviszony megléte miatt szünik meg.
Igy nem fognak fennállni a jogkövetkezmények!
Jogkövetkezmény:
Veszik az összes bónusz (ez 50% többletkiadás 2 éven keresztül) és utánna indul ujra a bonus! Azaz 7 év hátrány az elszenvedőnek biztosítási dijtöblettel.
és nem lehet elmenni másik biztosítóhoz 2 évig (nem élhet a szabad biztosítóválasztás jogával sem!)
HA az emlitett üzembentartói szerződés megköttetik a következő a jogkövetkezmény:
az uj személy a késett napokra a mabisz alapba fizeti be az alap biztosítási összeget emelten (a szerződéskötéstől a mai napig!)
4000 Ft eljárási illeték és még egyszer 4000 a majdani visszairatásra!
Ez a módszer egyébként jó módszer megtartani a csaláfban két vezetőbek a bonus 10-et is ha két évente cserélik az üzembentartó és tulajdonosi jogokat.
egy komolyabb gépjármü esetében ez súlyos 10 ezreket jelenthet az évek során!
Fekete Attila