Lebutított telefonok

hgzoli vett két készület a Vodafone-tól, melyek sajnos nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Van 3 flottás előfizetésem a Vodafone-nál. Ebből 2-nek a hűségnyilatkozata lejárt 2008 októberében. Gondoltam, veszek 2 új akciós telefont, újabb 2 év hűségnyilatkozattal. Lemenetem egy barátomhoz, aki hivatalos Vodafone viszonteladó. eddig is nála intéztem az ügyeimet, mert megbízható, készséges, udvarias, és nem csak velem, hanem az „idegen” ügyféllel is. Eddig 2 Motorola V360i készülékem volt, kinéztem a Voda honlapján a Motorola W510-es készüléket, nagyon jó, ugyanolyan töltő, akkumulátor, adatkábel, SD kártya bővítés mint az előzőnél, és nem Live!-os szoftver. Nem csak a Voda honlapon, hanem a neten is szétnéztem, mit tud a készülék. Nekem megfelel, az ára sem húzós (1 Ft). Ez az akció elején volt. A barátom mondta, ilyen készüléke nem is volt, a nagykerben sincs, megpróbál szerezni. Egyébként ugyanez volt a V360 vételénél is. Telefonon érdeklődtem a Voda „gyári”  szalonokban is, nekik sem volt. A barátom mesélte, ez mindig így van, az akcióban meghirdetett készülékek egy része soha nincs, vagy csak nagyon korlátozott darabszámban, és abból is csak a csókosok kapnak. (Érdekes módon ezek többnyire az olcsó készülékek közül kerülnek ki.) Nem baj, megpróbál legalább 2 készüléket kiverni a nagykerből, és ha lesz nekik, fehív. Kb. két hét múlva hívott, hogy megvan a két telefon. Lementem, elhoztam. Töltés, bekacsolás, ekkor jön a meglepetés! Bejelentkezik a telefon, hogy ő egy Motorola W490 Live!-os szoftverrel!!! Mind a kettő. Megnézem a dobozát, a számlát, a garjegyet, mindegyiken W510 van. A telefon (tehát a hardver) W510. A gyári számok stimmelnek. Irány a net, a W490 egy sokkal korszerűtlenebb telefon, kisebb tudással. Ez olyan, mintha a Rolls-Royce-ot Trabant motorral árulnák, de „elfelejtenék” ezt az információt közölni. Vissza a barátomhoz, mutatom neki a telefont, először nem hisz a szemének, majd mondja, utánajár. (Természetesen a Voda elhajtotta.) Amikor a neten nézelődtem ebben az ügyben, kidobott sok találatot. Valamilyen „jóember” feltette a Motorola szerviz szoftvereit az eredeti telefon sw. verziókkal együtt(amúgy aranyos, nem?). Na, ha már megvan, meg az ERedeti magyar nyelvű Motorola W510 nem Live! szoftver, nézzük. Kb. 15 perc alatt fent van az új szoftver. Láss csodát, a telefon megtáltosodik! Tud bluetooth kapcsolatot másik telefonnal is, (a Vodás szoftver ügyesen bekorlátozta, hogy csak a PC-vel lehessen kapcsolódni) a videokamera nem csak 1 perc felvételt tud készíteni, a gyorshívó gombok közül mindegyik szabadon programozható, a szocialista faliújságra emlékeztető egyetlen menü skin eltűnt, helyette van vagy három normális, új, praktikus menüpontok jelennek meg, stb. Ez már a W510.Ekkor felbátorodtam (ha van egy kalapácsa az embernek, akkor minden úgy néz ki mint egy szög), lássuk csak a V360-at az eredeti szoftverrel. Újabb csoda, jelenség mint fentebb. Természetesen a szoftvercsere nem tette függetlenné a telefonokat, de ez nem is volt célom.
Fenti tapasztalatok alapján, az egy hónappal később lejárt harmadik előfizetésre is vettem (ugyanolyan hercehurcával) egy W510-et, (mondván, ha a Vodával nem jutok semmire, majd megoldom) ezen még az eredeti Vodás  490-es szoftver van.
Kérdéseim:
1. Megteheti-e a Voda, hogy a telefonból kiirtsa az eredeti, jó gyári szoftvert, és a saját ócska, a telefont lebutító szoftverével árulja, ami lényegesen eltér a Motorola által publikált, a telefonra jellemző tudástól, és ezt nem is jelzi sehol?
2. Minek minősül, hogy a W510 csak W490?
3. Mit lehetne tenni a Vodafone akciós gyakorlata ellen, mert én most két évig nem próbálhatok akciós telefont venni?
Mivel a harmadik telefon még gyári állapotban van, szándékomban van fellépni a Vodával szemben. Ezt tavaly decemberben vettem ,de idáig nem volt időm foglalkozni vele.

Címkék: live buta vodafone szolgáltató szoftver frissítés 

A bejegyzés trackback címe:

https://fair.blog.hu/api/trackback/id/tr49932618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csakazértis · http://eiffel-torony-papirbol.blog.hu 2009.02.09. 19:18:54

Eddig csak nézegettem a Vodafone akcióit, de még nem mertem bevállalni egy onnan vásárolt telefont. Nekem jó volt a T-s is. De ezek után kétszer meggondolom, hogy milyet vennék, és hogy egyáltalán megvennék-e onnan bármilyen készüléket.

ViKo · http://fair.blog.hu 2009.02.09. 19:40:45

Sajnos én se értem miért jó az a szolgáltatónak, ha az ultra gagyi piros menüjét rakja a telefonokra, meg letiltanak egy csomó funkciót. Nem hogy örülnének, hogy a készülék gyártók próbálják eladhatóvá tenni helyettük is a telefonokat.