Lassú a szerviz, meg is fagyhat az ember!
Bár nem értek a kazánokhoz, azt eltudom képzel, hogy mekkora baj az ha nem müködik a kazán otthon. Főleg most amikor repkednek a minuszok. tamas.dirty írt:
Üdvözlöm!
2006. november 03-án vettem át új lakásomat, melynek meleg víz- és fűtés rendszerét Ariston TX 23 MFFI turbó parapetes kazánnal látták el, és amelyet a Szigeti Építők KFT - az Ariston szervíz partnere - szerelt, és üzemelt be.
Ezt követően 2007. szeptemberében a kazán leállt. A kezelő panel "D" jelzésű piros lámpája gyulladt ki: - Gyújtás hiba, vagy vízhiány miatt történt leállítás kontroll lámpa, így a cég hivatalos szervíz partnerét hívtuk ki javíttatni.
A szervíznek 1 napra volt szüksége, hogy megállapítsa, hogy feltehetően a központi vezérlőpanel hibásodott meg, melyet ki is cseréltek.
Ezt követően 2008. november 7-én állt le a kazán ugyancsak a "D" lámpa jelzésével, amit a kezelési könyv instrukciói alapján a reset gomb megnyomásával újraindítottunk. Egy napig üzemelt is, majd másnap ismét ezzel a hibajellel állt meg, amit ismét a reset gomb megnyomásával indítottuk el.
A történtek miatt már figyeltük a kazánt, melynek során arra figyeltünk fel, hogy a kazán piezzo gyujtója a kazán égőterének belobbanása után is folyamatosan szikrát ad. Emiatt 2008. november 10-én felhívtuk a hivatalos szervíz partnerüket, melynek szerelője 2008. november 13-án megnézte a készüléket, de nem tudott rájönni a meghibásodás okára. Közölte velünk, hogy be kell szereznie egy-két alkatrészt, hogy azok cseréje során rájöjjön a meghibásodás okára.
2008. november 25-én jött ki ismét, amikor kicserélte a piezzot, és a mellette lévő lángőrt, (ezt lévén, hogy nem vagyok gázkazán szerelő, lehet hogy rosszul írom le) de a hibajelenség továbbra is fennállt. Azóta arra várunk, hogy másik alkatrészeket - nem tudom miket - cseréljen ki a készülékben, de nem érkezik meg hozzánk.
Miután felvettük az Ariston márkaképviselettel a kapcsolatot, és az rátelefonált a szervízpartnerre, azok másnak kijöttek, és kicserélték a vezérlő panelt, de ez sem oldotta meg a problémát.
Azóta várunk egy újabb alkatrészt - ionizációs diódát - ami lehet, hogy megoldja a problémát, de nem biztos. Ez az alkatrész azonban gyárilag nincs beszerelve a készülékbe, de szerintük ez meg szokta oldani az ilyen hibajelenséget.
Attól félünk, hogy a hiba fennállása miatt a kazán védelmi rendszere leállítja a kazánt, és sem fűtés, sem meleg vizünk nem lesz.
A készülékre 2+2 év jótállást ad a gyártó, de félek attól, hogy ki akarják velünk fizettetni, ha sikerül is megcsinálniuk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.