Poszt ajánló: UPC kontra ügyfél

Testvér blogunk az emTV, segített egy ügyfélnek a UPC-vel kapcsolatos félreértés tisztázásában. Itt olvashatod el a bejegyzést!

 

Címkék: poszt ajánló upc ügyfél 

Hibás Nokia telefon

Megint egy széria-hibás termék, ezúttal a Nokia kommunikátoráról van szó és brthtms-ről aki szintén rendelkezik ilyen készülékkel:

2008. nyarán vettem egy Nokia E90 kommunikátort, aminek tipikus hibája (szériahiba) az, hogy a belső billenytűk túl magasra kiemelkednek, és karcolják, illetve maszatolják a belső kijelzőt. Ez a Nokia által beismert hiba, garanciálisan javítják minden telefonnál.

Nos ezzel a problémával vittem vissza 2008. 11. 20-án a telefonomat az egyik hivatalos Nokia szervízbe, ahol szintén elismerték a hibát, és beírtak a gépükbe az adataimat (telefonét is), és mondták hogy akkor rendelnek hozzá új kijelzőt és billentyűt (mivel azok állapota nem felel meg a hiba miatt).

Itt vagyunk ma, és még mindig nem jöttek meg az alkatrészek. Szeretném megkérdezni hogy ilyenkor mit tudok lépni? Fontos dolog még az, hogy a telefont visszaadták, nálam van még mindig ugyanazon hibákkal amiket feljebb megírtam: számít e ez valamit? ugyanazok a lépések vonatkoznak ide is, mintha náluk hagytam volna ott a telefont? (tehát a 15 nap, és az azutáni "kényelmetlenség", valamint az ellállás, stb...)?

Továbbá lenne még ugyanezzel a készülékkel még egy nagyobb gondom. A telefon burkolata a rendeltetésszerű használat mellett durván el kezdett foszlani ( úgy mint mikor valaki leég a napon és kopik a bőre pont olyan). Ez is előfordul bármelyik ilyen E90-esnél. Viszont erre a hibára azt mondták hogy ezt nem ismerte el a Nokia, de valóban rengetegen viszik vissza készüléküket ezzel a problémával is. Tehát ezt csak pénzért cserélik. Ez sajnos számomra eléggé érthetetlen dolog, főleg hogy tokban hordom a telefont, és nyílván mivel több telóm is van, nem szoktam sűrűn fogdozni, és mégis kopik mint a fene. Ez ellen mit tudnék tenni, mert sajnos ez is legalább ugyanolyan hiba, mint az előző.

Címkék: hiba nokia garancia 

Karcos plazma a médiából

djosef-nek a plazma tv-je van megkarcolva, a kérdés az hogy a gyárból került ki így vagy estleg az MM-ben szenvedte-e el ezt a sérülést.

Hello Sziasztok!

Meg probalom roviden es erthetoen le irni a problemamat.
Vettem egy Panasonic Plazma TV-t a Polusi Media M.-ban egy vasarnapi napon.
Mar a meg vetelnel gyanus volt , hogy az ember aki kihozta a dobozt vagy 15 percig elo sem kerult majd mikor megjelent a tv-mel azt mondta ra volt pakolva par masik termek ezert tartott ennyi ideig.
Sajnos nem voltam eleg gyanakvo es nem bontattam ki ott helyben a dobozt.
5 napra ra hogy meg vettem a TV-t eszre vettem , hogy van a kepernyojeben egy eleg csunya karc.
Vissza mentem az uzletbe de ok 3 nap eltelte utan nem tudnak semmit tenni mondtak.
Azt tanacsoltak forduljak a szervizhez.
A szervizben az elmondottak utan annyit tudtak felajanlani , hogy bevizsgaljak , hogy a keszulek nem ment e mar nehany uzemorat azelott is , hogy en meg vasaroltam volna./Nem e kiallitott darabot kaptam e/
En meg elegednek annyival is ha kicserelnek nekem a karcos plexi kijelzot egy masikra /ki tudjak cserelni a szervizes mondta/
Fel akarom keresni a problemammal a Fogyasztovedelmi hatosagot is , hogy mit lehet ilyen esetben tenni.

Címkék: hiba tv szerviz plazma csere media mark 

Cikk ajánló: Nem sokára nyílik a Teszkós Online Ruha-áruház!

Bizony kérem szépen ezt is elérjük: ősszel a szigetországban már netről is vehetik a gagyi cuccot. Eltudom képzelni, hogy kapkodja majd a nép a minőségi cserokít... Cikk erre...

 

Címkék: ajánló cikk tesco online 

"Vigyem be újra javításra, vagy adjam el..."

sebgab kifogott egy hibás szériás PDA-t, a gyártó tud róla, de a csere már nem megy ilyen könnyen.

Sziasztok!

2008. október 28-án egy webshopban vásároltam egy Asus P750 típusú PDA telefont 109 ezer forint értékben. A telefon 2008. november 22- én meghibásodott, repedések jelentek meg a bal alsó sarkán, amelyről azonnal tájékoztattam a webshopot üzemeltető üzletet. Először azt a választ kaptam, hogy ez a hiba nem javítható garanciában. A hibát bejelentettem az Asus online hibabejelentő oldalán, ahonnan azt a választ kaptam, hogy a hibáról a gyártó tud és ezt garanciában lehet javítani. Az Asus nagyon korrekt szervizszolgáltatást nyújt, hozza- viszi a készüléket, a vásárlónak semmi dolga. Csak nem az enyémet, mert a sorozatszám ellenőrzése során kiderült, hogy készüléket nem magyar piacra szánták. Ezen információk birtokában a készülékkel 2008. december 13- én befáradtam a webshopot üzemeltető cég Boráros téri üzletébe, ahol a termék kijavítását kértem, amelyre az üzlet 2009. január 13- át jelölte meg határidőnek. 30 nap cserekészülék nélkül, és még a 15 napra sem törekedett, mivel eleve 30 napot adtak meg javítási határidőnek.
A készüléket 2009. január 21- én kaptam vissza, de másnap ismét repedések jelentek meg a készüléken, ebben az esetben a bal felső sarkán. Erről azonnal tájékoztattam az üzletet. A válaszuk a következő volt: vigyem be újra javításra a készüléket, vagy adjam el...
A fentiek alapján milyen esélyem van a vásárlástól való elállásra?

sebgab

Címkék: hiba pda garancia asus 

Így kell ezt!

Itt egy kis humoros írás arról, hogy hellboy hogyan vette a nem minden napi helyzetet a pennynél. (jó dologgal is végződhet a minket ért kellemetlenség, csak rajtunk múlik:))

balatonalmádi, közvetlen a vasútállomás melletti penny...

megyek tegnap bevásálni, s mivel talizom a bejárati ajrónál? A3-as papírra kb 10 cm-betűkkel kiírva:
"Kedves vásárlóink, technikai okok miatt az akciós termékek még a régi áron kaphatók átmenetileg"

nnabazmeg mondom... bemegyek, megkeresem az elsőt, megnézem magamnak. tök jó, ásványvizet úgyis kell vennem, hajrá. kiírva mindkét ár, akciós, régi...   
a HB sörrel is így jártam, rögtön raktam két zsugorral a kocsimba...  : 
még kb 7-8 termék volt így, megnéztem mindegyiket, sacc/kb 2-3 hónapon belül jár le mindegyik szavija... ok megvan, csak gondolom lassan dolgozik az üzletvezető... vihog

a pénztárnál előre szólttam, hogy az akciós áron viszem az akciós termékeket, meg se próbálja bepittyenteni, ha magasabbat húz annál... akkor hívja az üzletvezetőt inkább.

hát hívta, az meg aszongya mitképzelek... mondom ha így, akkor elintézek egy kb 150ezres bírságot, meg tehetünk bejelentést a dinnye miatt (48.- továbbra is) a GVH-nál...

aszongya nem tudom miről beszélek. modom, kap egy esélyt, hogy ki tudja jobban, kérem vezessen a sz.gépéhez, feltételezvén, hogy van net (volt), megmutatom, közvetlenül honna lehet tájékozódni... lesett kerek szemekkel. mondom akkor kapom a termékeket, s leszedi azt az otromba feliratot, vagy háborúzzunk? kaptam egy üveg tokajit grátiszba... már megérte a hercehurca.  segítettem lekapkodni az árcímkéket, kezet ráztunk, azt távozás...

Címkék: vásárlás pennymarket jó a vége 

Néhány húzás szolgáltatóinktól

ciw-gyűjtött össze pár dolgot, amit a Pannon-nál illetve a T-nél tapasztalt:

Üdv mindenkinek!

Néhány kérdés, amire még nem bírtam magyarázatot találni:

Pannonnál garanciális problémával eljárva mi alapon kérnek 5000Ft-ot és milyen jogcímen ?
-Ha egy készülék garanciás, akkor szerintem kutya kötelességük az ezzel járó ügyintézést azonnal és díjtalanul megkezdeni.
-Mi alapján dönti el a pult másik oldalán álló fickó, (ránézésre) hogy az adott termék garanciális -e vagy nem ?
-El kell küldeni a megfelelő helyre és majd ott a "szakemberek" eldöntik a sorsát.
Erre a pannon: Mindenképpen ki kell fizetni az 5000Ft-ot, de vigyázzak, mert ha a készülékről úgy véli a gyártó, hogy nem garanciális a hiba, akkor az összes szállítási, posta és egyéb költséget rám terhelik.
Ha esetleg valami csoda folytán garban kicserélik, vagy megjavítják az 5000Ft-ot akkor sem kapom vissza.


Másik Pannon húzás:

A szerződésben benne van, hogy a Pannon a számlát postára adás pillanatában kézbesítettnek tekinti, tehát, ha a posta elkavarja a számlalavelet (nem ritka évente 4-5 alkalommal nem kapom meg, főleg nyáron, amikor tanulók hordják ki) akkor is kézbesítve van !

Ráadás: A levélen semmilyen beazonisítható dátum nincs, hogy a Pannon tényleg időben adta e fel a számlát (példa, frissen kapott boritékban lejárt számla 2x fordult elő) és így nem tudok hol panasszal élni, ráadásul, ha emiatt kikapcsolják a szolgáltatást, amiről vagy kapok előzetesen sms figyelmeztetést, vagy nem akkor a visszakapcsolás előfizetésenként 7000 Ft !!!

Következő:
Nem kért szolgáltatás automatikus aktiválása előzetes figyelmeztetés nélkül.
T-mobil gprs kapcsolatot használok adatátvitelre bluetooth-on keresztül.
A tmobilos telóm nem volt elérhető, de mivel a Pannonos telefonomon is van BT ezért azzal kapcsolódott, amiből én nem vettem észre semmit, csak a hóvégi számlán volt némi adatforgalom számlázva.
Sehol, soha semmilyen körülmények között én ezt a szolgáltatást nem kértem és nem is aktiváltam.
A számla kézhezvétele után, mikor szándékosan Pannonon keresztül kapcsolódtam megdöbbenve vettem észre, hogy még jelszót, de semmilyen beállítást sem kér a telefon a gprs eléréshez.

Jelzem a fenti garanciális problémák miatt inkább vettem egy kártyafüggetlen telefont, amiben nem volt semmilyen előre beállított kapcsolat !

Másik szolgáltató.

T-mobil hangpstája nem kapcsol szét, ki lehet próbálni:

Egyik telóról felhívok egy T-mobilos számot amin hangposta jelentkezik és nem bontom a vonalat (gondolván úgyis szétbont), de vigyázzunk, mert a valóságban akár 36 órán át is rögzíti a nagy semmit ! Ami a hívó félnek igen magas telefonszámlát tud generálni. Ez a mutatvány 160.000 Ft-ot ért. (szerencsére a T-mobilnál ismerős ismerőse vért izzadva méltányossági alapon igencsak lefaragott a számlábol).

Hirtelen ennyi probléma van amiket én tapasztaltam.

Címkék: pannon szolgáltató átverés t mobile 

Mio-error

vatilla GPS készüléke többször is hibát jelzett, amit szervizben képtelenek voltak megcsinálni.

Sziasztok,

2007 decemberében vásároltam MIO C720 GPS készüléket közel 100e HUF-ért. Azt gondoltam, hogy ebben benne vannak azok a térképes dolgopk, illetve műszaki megoldások, amik számomra szükségesek.

A készülék azonban nem a legjobb. Pár hét használat után, az út kellős közepén úgy döntött, hogy "fatal error"-t ír ki, majd újraindítja magát. Első alkalommal nem tudtam mire vélni a dolgot, gondoltam véletlen volt. Hetekkel-hónapokkal később véletlenszerűen többször is megismételte. Ekkor visszavittem az áruházba, ahol vettem, s kérdeztem mi lehet a baj. Ők az LCP Magyarország Kft-hez, mint a MIO GPS-szek hazai rforgalmazójához irányítottak, de közben az eladó javasolta, formázzam le itthon, s frissítsem le, amit meg is tettem. Újabb pár hét, s ismét produkálta a hibajelenséget. Nagysokára eljutottam a forgalmazóhoz is, ahol elsőként ők is leformázták, majd mikor használat után ismét tapasztaltam a jelenséget, akkor visszavittem, s alaplapot cseréltek benne. Csrekészüléket csak nagy nehezen, külön kérésre biztosítottak a javítás idejére, aminél sztintén megjelent ez a probléma, igaz csak egyszer 1 hónap alatt.
Mikor a készülék alaplapját kicserélték, nagyon örültem, gondoltam most már valóban minden rendben lesz. Alig tettem be az autóba s ütöttem be egy fix s egy éppen aktuális címet, ismét csinálta a jelenséget. Visszavittem, a szervízes srác nem értette a dolgot, megkérdezett valakit aki azt mondta neki, hogy az alacsony akkumlátorszint miatt csinálta ezt (valóban alacsony aksi szintje volt, de hülyének nem kell nézni, ilyenkor max takarékos üzemmódba kapcsolna a gép, nem újraindul). Amikor kéretem, hogy adjon egy alkatrészcsere listát, miket csináltak, egy kis fecnire felírta, mit szedtek ki belőle, majd közölte, hogy ami benne van, azt nem tudja megmondani, mert ahhoz szét kell szedni. Elhoztam így hibásan, s gondoltam, megkérdezem, miket tehetek még meg.
Egyébként amikor a szervízben voltam, mások is vittek vissza ugyanilyen készülékeket, szóval nem hiszem, hogy egyedi hiba, inkább szériaproblémának gondolom. A gyártó felé ezt kell jegyeznem? Hogyan vizsgálja ki a gyártó, mi lehet a hiba?

Egyelőre csak ennyi. Köszi előre is.
Címkék: hiba garancia mio 

Vége az ASUS mizériának...

...csak sajnos nem úgy, ahogy szerettük volna. Kata megkapta az utolsó levelét is az ASUS-tól amiben arról tájékoztatják, hogy nem kívánnak változtatni korábbi álláspontjukon. (Az ügy előzményeiért katt ide!)  A válasz levet egész terjedelmében alant olvashatjátok:

Tisztelt *** Kata,
A jelenleg is érvényes 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet szerint:


‘6. § (1) Ha a hiba ténye, jellege, illetve a vásárlást követő hat hónapon túl érvényesített szavatossági igény esetén a hiba keletkezésének időpontja megállapításához különleges szakértelem szükséges, a fogyasztó a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől (a továbbiakban: Főfelügyelőség) szakvéleményt kérhet. Erről a lehetőségről a forgalmazó köteles a fogyasztót tájékoztatni.
(2) Ha a fogyasztó az (1) bekezdés alapján kíván eljárni, a forgalmazó a szakvéleményezés lehetővé tétele érdekében fokozott együttműködésre köteles. Ennek keretében köteles a fogyasztó részére (a hiba jellegére és keletkezésének lehetséges okaira vonatkozó) álláspontjáról haladéktalanul írásbeli nyilatkozatot adni.
(3) A Főfelügyelőség köteles a szakvéleményt az áru és a vizsgálati díj beérkezésétől számított tizenöt munkanapon belül elkészíteni, és azt a feleknek megküldeni. Indokolt esetben a határidő tíz munkanappal meghosszabbítható.
(4) Ha a szakvéleményhez szükséges vizsgálat az áru roncsolása nélkül nem végezhető el, a vizsgálat elvégzéséhez a Főfelügyelőség a felek előzetes hozzájárulását köteles kérni.
(5) A vizsgálat díjtételeit a Főfelügyelőség közleményben teszi közzé.
(6) Ez e §-ban szabályozott eljárás nem érinti a feleknek azt a jogát, hogy a fogyasztói szerződésből eredő igényeiket bírósági eljárás keretében érvényesítsék.’
 
Ennek megfelelően természetesen önnek jogában áll a megfelelő intézmény(ek)nél jelezni panaszát. A hiba jellegéről és keletkezésének lehetséges okairól ön tájékoztatást kapott, miszerint a hiba a szerviz szakvéleménye szerint nem tartozik a jótállás vagy szavatosság kereteibe. Éppen ezért a hibás teljesítés tényét a szerviz nem ismeri el, így a Ptk. 306. § (1) bekezdése a szerviz álláspontja szerint nem mérvadó.
A készülék további sorsát illetően a szerviz oldaláról a következők lehetségesek:
amennyiben ön elfogadja a javítási árajánlatot, akkor anyagi rendezés után jótálláson kívüli javítás következik, és a készülék visszaérkezik önhöz.
amennyiben a javítási ajánlatot nem fogadja el, a készüléket a szerviz visszaküldi önhöz.
 
Üdvözlettel,
ASUS-os főnök

Címkék: garancia asus pofátlanság 

Elment a net...

Már majdnem írtam valamit mikor ma több óra hosszán keresztül nem volt net. De aztán láttam a hírt. Állítólag ekkora kiesés még nem volt Magyarországon. Most jól járt az akinek mobilnete volt. (Bár nekem az iPhone-on se volt...)

Cikk: http://index.hu/tech/net/tcom090125/

Címkék: cikk off 

Mennyi az annyi?

Ma reggel egy igen kellemetlen dologgal szembesültem a fürdőszobában. Csipásan ki kell az ember az ágyból fogmosás arcmosás, kézmosás,.....mi? kifogyott a szappan? de még most vettük! Nézem, lötyögtetem, van benne. Akkor mia...? Szétszedem, s látom ám, hogy rövid benne az a szívószál vagy mi. DE nem kicsit. Vagy 2 centivel. Az ember ilyenkor 2 dolgot tud csinálni: vagy hígít és vállalja a következő 3 nap spricceléseit vagy fejre fordítja a kupát és türelmesen vár. Komolyan nem hiszem tudom felfogni mennyivel kerülni többe a gyártóknak egy kicsivel hosszabb csövet csinálni. Mert nem csak ennél a terméknél tapasztalom ezt. Minden ilyen nyomós, fújós cuccnál. Vagy ez már a válság miatt van? Ha már belerakják azt az x ml-ert, ara nem gondolnak, hogy el is szeretnénk használni? Furcsa. Persze most nem arról van, hogy vérig vagyok sértve és engem most nagyon de nagyon átvertek, csak kellemetlen ugyebár az embernek. Nektek mi a véleményetek? Lehet a pocséklással akarnak minket rábírni az újabb vásárlásra? Nem tudom...

Címkék: átverés pofátlanság szappan 

Testvérblog: emTV

Bizony ám, újabb nagyszerű bloggal gyarapszik az oldal-ajánlónk. Ez pedig nem más mint az: emTV. Témaja hasonlít a miénkre: a fogyasztókat akarja védeni mint mi, csak ő a médiától. Gyorsan nézzetek szét nála, mert van mit olvasni :)

 

Címkék: blog ajánló emtv 

Miről is van 'szó'?

Címkék: blog off 

Ebből elég!

intelfan-nak az írása következik, akinek elege lett szolgáltatójának a hazugságaiból.

Pofátlanság

A cím sokatmondó. Bár így magában mégis üres és jelentés nélküli.
Tulajdonképpen az eredeti cím ez lett volna: Elegem van... , de elvetettem, öngyilkos azért nem akarok lenni.
A történet lényegében roppant egyszerűen leírható egy mondatban (Ismét át akartak *vágni a palánkon*.) mégis úgy érzem ezt már ki kell adjam magamból, hátha tanul belőle pár ember, segíteni jó dolog...gondoltam én.
Megjegyzem az írás hosszú lesz, ez egy 4 hónapos terjedelmű folyamat, ami még mindig nem zárult le teljesen, de már Elegem van...

Nos, több mint 4 évig voltam egy internet szolgáltató előfizetője. Szívesen megnevezem mert azóta nevet váltott, így senki nem rágalmazhat "üzletrontással" később. Tehát ez a szolgáltató a TVNET volt. Tökéletesen meg voltam elégedve a szolgáltatással, igaz, egy kicsit drágábbak voltak mint a konkurensek, ám tökéletes volt a kapcsolatom, ellentétben a többi ismerősöm ilyen-olyan kábel/dsl netjével. Az ügyfélszolgálat nagyon korrekt volt, bár talán ha 2 szer kellett hívjam őket év alatt. De hát semmi jó dolog nem tart örökké.
Mint azt később (szeptember) megtudtam a TVNET megszűnt nyár elején, és egy új néven más vette át a szolgáltatás értékesítését. Itt az első rossz pont, az ügyfelet biztos nem érdekli kinek fizet, ezért nem is kell információval ellátni hogy némi változás történt? Ráadásul az ügyfélszámom is megváltozott, ennek kiderítése külön kálvária volt, mert ugye üsz. nélkül itt semmi nem megy, nem elég a név, cím, tel szám, szigsz., cipőméret, stb.

A második fekete pontot akkor sikerült kiérdemeljék amikor szeptember környékén furán kezdett el viselkedni a netem, több óra kimaradt, ingadozott a sávszél, leromlott a ping. Mivel informatikus vagyok nem tartott sokáig rájönni hogy a "hiba nem az ön készülékében van", ráadásul a munkámhoz szinte nélkülözhetetlen a net. A sokadik ilyen kimaradásnál felhívtam őket...vagyis csak hívtam volna, mert az eddig ingyenes számon ez fogadott: Túlterhelés miatt nem tudjuk kapcsolni, kérjük hívjon később....blabla... Hát, mondtam magamnak hogy ez nem lesz egyszerű. Fel a weblapra, hoppá, mintha más lenne a név, meg a design, és úgy minden. Ügyfélszolgálat számát lesem, hát ingyenes az nincs, cserébe van Szeged, megjegyzem én Fejér megyei vagyok, nem tudom miért Szegedhez tartozok, márpedig szerintük én a szegedi körzethez tartozok, mint a Bp-i ügyfélszolgálatos közölte, ami szintén nem ingyenes számnak van feltüntetve. Nem baj, hívom Szegedet, majd ők megmondják a frankót. Meg. "Hálózatbővítés és karbantartás" miatt rossz a netem. Rendben meglátjuk mi lesz.

Nem lett semmi. COD4 lagol 10/2 Mbit neten, érdekes, weblapok lassúak mint a dög, winamp shoutcast szétkapcsol, FTP feltöltés valahol a béka segge alatt. Bírtam úgy október közepéig. Elkeztem új szolgáltatót keresni, nem túl buzgón mert valahol mélyen reméltem hogy a jól bevált régi TVNET feltámad. Hát nem. Húztam-halasztottam, amíg ők nem léptek. Október közepén meghalt a netem. Péntek volt, emlékszek, gondoltam ez a szokásos "Hálózatbővítés és karbantartás", aznap már minek hívjam őket, nem volt életbevágó. Eltelt a hétvége, nincs net, hétfőn még imátkoztam is szerintem, semmi eredmény. Kedd, na akkor felhívjuk őket, leadjuk a megrendelést egy net javításra...Naja, egyszerűen hangzik ugye? Nem volt az. Mint említettem az ügyfélszám a makk hetes nagyjából. Nos az én régi ügyfélszámom, mint kiderült nem létezik többé.

Vázolva a beszélgetés:
Én: Nincs net, segíts
Ő: ügyfélszám?
Én: TVNET-sokszám
Ő: ez nem az lesz
ÉN: eddig ez volt
Ő: a TVNET átalakult teljesen, tulajdonképpen a TVNET mint olyan megszűnt, nem kaptam új ügyfélszámot?
Én: Hát nem
Én: Ügyfélszámot nem tudja megnézni név,cím,telszám,szigsz alapján?
Ő: nem
Én: honnan tudom lekérni az üszámom?
Ő: nem kapott értesítést? (másodjára)
Én: nem (másodjára)
Ő: akkor levélben, emailben, vagy személyesen Bp-en
Én: nincs netem, email?.....Fejér megyei vagyok, BP?????....levél kb 1 hét alatt válaszolnak, addig se lesz netem, hurrá...

Leraktam, felhúztam magam és nem akartam szerencsétlent elküldeni egy melegebb szolgáltató help deskjéhez....Másnapra tájékozódtam, kiszemeltem az új szolgáltatót. Hívom őket, kicsit barátibb beszélgetőpartnert kaptam, nos mily meglepő, a help desk is ki adhatja az ügyfélszámot, telefonon...tegnap még nem lehetett...hmm...nem baj, végre VAN ügyfélszámom, bejelenthetem a hibát !!!!!!! igen, megtörtént.
Nagyjából két nap múlva csörög a mobilom, hasonló korú srác a végén, jófejnek tűnt, valamiféle help desk expert :P lehetett, közölte hogy a T-COM miatt nincs netem, ők ugyanis lekapcsoltak valamiért a hálózatról...elég büdös volt, de megettem, legyen más a hibás, de ők majd megoldják. Nos letelt a 72 óra, hívom a srácot mert a számát elkértem azért, semmi fejlemény, rajta vannak. NA ITT döntöttem el hogy nekem nem kell az "új TVNET".

Utána néztem szerződés felmondás és kompenzációs igény benyújtó lapok. Pár nappal később még mindig nem volt netem, elfaxoltam őket, majd sietve hívtam az ügyfélszolgálatot. Ők közölték hogy a hiba elhárítás alatt van, mire én közöltem hogy ez már tárgytalan, faxoltam ajándékot nekik. Persze ekkor még nem "iktatták" a faxom, de legalább megnyugodtam kicsit. Megint eltelik pár nap, hív a help desk expert, megvan a hiba. Mondom az jó, de én már nem vagyok az előfizetőtők. Megköszöntem és elköszöntem. Mint később kiderült az ok egy augusztusi be nem fizetett számla, amiről nem tudtam (apám a számlaguru, ha akarnám akkor sem engedné hogy én rendezzem őket, de most ő is belátta hogy tévedhet). Szóval lemondtam, le van róla a gond, még egy utolsó telefon az ügyfélsz.nak hogy küldjenek egy számlát a véglegesről és egyet az auguszti befizetésre. Közölték hogy "iktatva" lett a kérelmem és elbírálják. SZUPER.
Hátradöl, élvezi a gyors netet 20/10 Mbit, 12es ping, semmi nem állít meg...Nem?vagy mégis?...

Ma kaptam 3 !!!! fizetésre való számlát az ex-szolgáltatómmtól, nagyjából annyira lettem csak ideges mint Nick Árpi amikor a Balázs átverte a ladahúzó versenyen a Kész átverésben...
Pofátlanság...

Felhívtam őket, az ügyfélszolgálat szegedi száma FOGLALT...5jére is...azigen...help desk szám foglalt..ilyet se hallottam még...Bpi felhív, Bp kapcsolja Szegedet, megnyerő hangú hölgyel a vonal végén, éreztem hogy ez az ÉN napom, és tényleg, a sok sz*rban megtaláltam az egyetlen fénysugarat, nagyon segítőkész volt, közölte hogy a szolgáltatást JAN 9. én szüntették meg...azigen...csak másfél hónapot számláztak extrának..dicséretes, de a hölgy megoldotta, visszadátumozta a dolgokat, most várom a legeslegutolsó levelet, de előtte még ő SZEMÉLYESEN FEL FOG HÍVNI mert elkérte a telefonszámomat , hogy ha Ő lerendez mindent akkor felhív és informál a végkifejletről.
Most már megnyugodtam, megint. Köszönöm ennek a hölgynek a kedvességét, bár az első percekben nehezemre esett kultúráltan beszélni vele, de sikerült, és úgy tünik - az én aspektusomból - hogy ő az egyetlen aki törődött velem a 4 hónapos folyamat alatt.

Remélem a lényeg leszűrhető

Köszönet a hallgatóságnak

Címkék: internet szolgáltatás szolgáltató átverés tvnet 

Elég az internet-szolgáltatók hazugságaiból!

Véget ér a nagy távközlési ámítás, decembertől ugyanis a maximális sávszélesség mellett mindig szerepelnie kell a garantált sebességnek is. A hírközlési hatóság rendszeresen ellenőrzi majd, hogy a meghirdetett adatok megfelelnek-e a valóságnak. Fontos lépést tett a fogyasztók védelme érdekében a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), decembertől végre mindenki megtudhatja, hogy a szolgáltatók által kínált díjcsomagoknak milyen a garantált sebessége. Az NHH ugyanis előírta az internetszolgáltatóknak, hogy folyamatosan mérjék a díjcsomagok sebességét, és az értékeket nyilvánosságra is kell hozniuk. A változást egy kormányrendelet írja elő, amelyet az internet-szolgáltatóknak december. 11-től kell alkalmazniuk.
Rengeteg panasz
A legnagyobb cégeknél az 1000 előfizetőre jutó minőségi panaszok száma meghaladja a 350-et. Az új szabályok életbe lépése után nem lesz értelme a valósnál nagyobb sávszélességgel meghirdetni a díjcsomagokat, mert a vállalt sávszélességi adatokat nemcsak maguk a szolgáltatók ellenőrzik majd, a közölt számokat az NHH is felülvizsgálja majd, mondta el Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője. A vállalt és teljesített le- és feltöltési sebességekről először 2010-ben lesznek adatok, az NHH ezután kezdi el a vizsgálatait, és ha szükséges, akár milliós bírságokat is kiszabhat a szolgáltatókra. Ha nagyon sok panasz érkezik egy helyről, akkor átfogó ellenőrzést indítanak. A kormányrendelet már hatályba lépett rendelkezései értelmében a mobiltelefon-szolgáltatóknak is nyilvánosságra kell hozniuk újfajta minőségi vállalási adatokat: azt, hogy saját hálózatukon belül 60 másodpercen, illetve 10 percen belül milyen arányban küldenek el sikeresen sms-t, illetve mms-t.
Ezeket a számokat is nyilvánosságra kell hozniuk, és az NHH-nak kell továbbítaniuk.
(Forrás: Független Hírügynökség)

Címkék: hírek internet szolgáltató 

A Mobilarena a jobb szervizhálózatért

Végre egy kedvező megmozdulás a nagyobb oldalak részéről. A Mobilarena felhívást intéz mind azokhoz, akiknek problémájuk van a telefon szervizelésével. Ha valaki esetleg ír, és megoldódik a gondja légyszíves ossza meg velünk is...:)

Címkék: ajánló felhívás szerviz 

Lopások a Postánál

vsgaborr11-nak a kellemetlen tapasztalatát olvashatjátok alant, ami a Magyar Postával kapcsolatban történt vele:

Történt,hogy vettem van egy K850i-m. Volt még 40.000 ft-om,gondoltam elcserélem a kettőt egy N95 8GB-ra. Itt kezdődöttek a gondok.

Minden rendben ment,amíg nem mentem a postára. A postás kisasszony(aki egyébként kedves,de tényleg!),mivel hogy szerinte én még nem adtam fel csomagot,majd segít. Beleegyeztem,csak nem ver át...Naív voltam. Sima Könyvelt levélként(!)+ajánlottként és elsőbbségivel adta fel. Biztosítás még csak eszébe se jutott!!!Igen,tudom hogy hülye vagyok,mert nem kértem rá,utána eszembe is jutott otthon,de olyan izgatott voltam,hogy lesz egy N95-m. A 40k-t a doboz aljára raktam.

Ezután vártam egy napot. Két napot. Három napot. A negyedik nap után az eladó mondta,hogy hát kéne a posta azonosító szám. Megadtam. Utána hívott:”nincs a rendszerbe”. Mondom az lehetetlen,ez a pontos szám.”hát de hogy nincs a rendszerbe,higgyem el”. Oks. Menjünk le a helyi postára. Ott azt mondták,hogy ilyen nincs. Mi van,ha már átvette?”Elképzelhető”. Bakker. Felhívtam még egyszer az eladót.”Ugye tudod,hogyha átversz,feljelenthetlek?”,erre már csak e-mailben válaszolt – a Vatera. Most ide másolnám a véleményét Psycho77-nek:
„Nem tudok írni se jót,sem rosszat,a vevő leütötte a mobiltelefont,előreküldte az általa cserélendő
telefont,ami a mai napig nem érkezett meg!1hét után kaptam egy e-mail-t tőle,hogy a postán lenyúlták a csomagot!nem tudom,hogy ebből mi igaz és mi nem!a lényeg,hogy 1 hétig vártam,tovább nemtudok,sajnálom!”
Szóval most itt tartok. Se pénz,se mobiltelefon,lehet apámék kisegítenek,de ez nem biztos. Most egy régi N-Gage-m van,mint régen. Remélem,aki használni akarja a K850i-m,azt megrázza az áram.

Címkék: telefon posta lopás 

Teszünk, ha kell elveszünk...

Nomen Nescio-tól már kaptunk levelet, de a Díszmagyar Blog szerzője most újabb történettel gazdagít minket ami a Tesz-vesz oldallal foglalkozik.

Kedves Vikó!
Érdekes beszélgetésbe bonyolódtam, a TeszVesz internetes piactér üzemeltetőivel, gondoltam megosztom veled és olvasóiddal.
 
Számlalevelet kaptam, miszerint 119 Ft összeget legyek szíves átutalni x napon belül feléjük. A számla kelte 2009-01-15, teljesítés ideje 2008-12-31. Utoljára 2007 szeptemberében volt sikeres értékesítésem az oldalon, a feltüntetett összeg onnan ered. A 2007. évi szabályok szerint, ha a fizetendő összeg nem ér el egy bizonyos határt, (havi 300 volt azt hiszem) úgy azt nem kell megfizetni. Egyenlegértesítőmben ugyan azóta is szerepelt az összeg, de 2007. év végi egyenlegem sem haladta meg ezt az összeget, tehát továbbra sem kellett kifizetnem. Mielőtt félreértés lenne, nem a 119 forint kifizetése okoz nehézséget, hanem az elv, hogy az időközben megváltozott feltételeket visszamenőlegesen helyezik hatályba. Íme a levelezésünk jelen állapota:
 
Kedves Felhasználónk, (név)!
Az előző számlázási időszakban (2008/12) igénybe vett szolgáltatások díjairól elkészítettük a(z) ********. számú számlát.
A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 10 nap.
Kérjük, hogy a határidő lejártáig egyenlítsd ki a számlát banki átutalással! Az átutaláshoz az alábbi adatok szükségesek:
Bankszámla tulajdonosa: Sanoma Payback Kft.
Bankszámlaszám, amire az összeget utalnod kell:
13700016-04365019-77297646
Fizetendő összeg: 119 Ft
Kérjük, hogy az átutalásnál fordíts kiemelt figyelmet arra, hogy az összeget a fenti bankszámlaszámra utald! Ha ettől eltérő számlaszámra utalod a pénzt, akkor azt nem tudjuk lekönyvelni az egyenlegeden, így az összeg továbbra is tartozásként fog megjelenni! Kérjük, hogy pontosan a fizetendő összeg sorban található összeget utald át, ne kevesebbet és ne többet! Ezzel nagyban megkönnyíted munkánkat és elősegíted a befizetés mielőbbi lekönyvelését.
A számlát a (link) címen találod. Itt tudod megtekinteni, szükség esetén pedig kinyomtatni. Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy a számla a kiállításától számított 30 napig érhető el ezen a címen! A 30 nap elteltével a számládat már nem tudod megnézni vagy letölteni. A pdf formátumú számla megtekintéséhez Acrobat Reader szükséges, ezt a (link) címről tudod letölteni. Az elektronikusan elérhető számla ÁFA-visszaigénylésre is alkalmas. Bővebb leírást az elektronikus számláról ide kattintva találsz.
Köszönjük, hogy igénybe vetted szolgáltatásainkat!
Üdvözlettel:
A TeszVesz Csapata
 
Tisztelt Üzemeltető!
Számlázással kapcsolatban szeretnék felvilágosítást kérni. 2009. 01. 15. dátummal kaptam meg a számlaértesítőt. A számlán feltüntetett teljesítés ideje: 2008. 12. ; fizetendő összeg: 119Ft.
Mivel legutóbb 2007. szeptemberében vettem  igénybe utoljára sikeresen a szolgáltatást, így nem értem a számlát. A 2007 szeptemberében esedékes szolgáltatási díjat (119Ft) az akkor érvényben lévő szabályozás szerint nem követelték sem az adott hónapban, sem az év végi záróegyenleg közlésekor. A kérdésem tehát: Az alább megadott aukció (aukciós azonosító) után fizetendő 119Ft-ot másfél év elteltével követelik, tehát a megváltozott szabályozást visszamenőleges hatállyal terjesztették ki?
Természetesen nem az összeg nagyságrendje késztetett a kérdésre, pusztán a tisztánlátás szándéka. Magyarázatukat tisztelettel várom,
Üdvözlettel, (név).
 
Kedves Felhasználónk!
A megváltozott rendelkezések miatt ezentúl minden év végén ki kell számláznunk azokat a díjakat, amelyekről korábban nem állítottunk ki számlát (tipikusan az 1500 Ft alatti tételek). Ezentúl év végén mindenki fog számlát kapni, aki az adott évben sikeres eladott vagy fizetős szolgáltatást vett igénybe az oldalon.
2009. január 15-én mindenki számlát fog kapni, akinek van az egyenlegén olyan tétel, ami még nem lett korábban (2006 márciusa óta) kiszámlázva.
A korábbi tételeket minden felhasználó megtekinteti az egyenlegtörténtetében mely a Saját oldalaim->Számlázás->Egyenlegtörténet menüpontban érhető el. Amennyiben a tartozás 6 hónapnál régebbi, abban az esetben a böngésző címsorában az alábbi cím végén a dátumot kell módosítani: (link)
A fenti címen a 2008. év 7. havi egyenlegtörténete érhető el, ezt átírva például 20065-re, a 2006. év 5. hónapjára vonatkozó egyenlegtörténete válik láthatóvá.
A TeszVesz Díjtáblázatát a (link) címen található.
Amennyiben levelünkkel kapcsolatban további kérdés merülne fel, akkor az erre az üzenetre válaszolva tehető fel.
Üdvözlettel:
A TeszVesz Csapata
TeszVesz - Ahol a jó üzletek köttetnek
www.teszvesz.hu
 
Tisztelt Üzemeltető!
Köszönöm a gyors választ!
A változásokról szóló tájékoztatás az én figyelmemet minden bizonnyal elkerülte. Feltételezem, hogy formátuma nem különbözhetett a rendszeresen küldött, reklámokat és új akciókat tartalmazó hírlevéltől. Ismétlem, nem a követelt összeg nagyságrendje késztet kérdéseim megfogalmazására, csak a tisztánlátás. Kérdésem a következő: Netán akkor is fizetési felszólítást kapok Önöktől, ha 2007. évben a regisztrációmat megszüntetem? Mivel a tranzakciókori összes kötelességemnek eleget tettem, tehát most az azóta is töretlen hűségemet büntetik?
Válaszukat várva,
üdvözlettel: (név)
 
Kedves Felhasználónk!
A fiók törlésére csakis akkor lett volna lehetőség, ha egyenlege 0 Ft.
Üdvözlettel:
A TeszVesz Csapata
TeszVesz - Ahol a jó üzletek köttetnek
 
Tisztelt Üzemeltető!
Tehát továbbra is marad a kérdés, a 2007es szabályozáskor esedékes díjat, akkori szabályozás szerinti meg nem térítendő tartozást, másfél évvel később keletkezett szabályozásra hivatkozva kívánják érvényesíteni?
A regisztráció során el kellett fogadnom a működési szabályzatot, amit meg is tettem, annak tudatában, hogy azokat Önök megváltoztathatják, de arról nem esett szó sehol, hogy az újonnan bevezetendő változásokat visszamenőleges hatállyal érvényesítik majd.
Természetesen a vitatott 119Ft tartozásomat Önök részére 2009. 01. 19. nappal kezdődő héten teljesítem, bár azzal továbbra sem értek egyet.
A visszamenőlegességgel kapcsolatban, levelezésünk felhasználásával, jogi állásfoglalást fogok kérni független szakértőtől, és a Fogyasztóvédelmi Egyesülettől.

Üdvözlettel
(név)
 
Itt tart tehát a levelezés. Talán nem jól látom a dolgot, de a visszamenőleges hatállyal van problémám, és nem a követelés nagyságával. Ami jár, az jár! Ugyanakkor azt is kifogásolom, hogy a tájékoztatás a feltételek változásáról nem volt kielégítő, hiszen a számlalevél keltéig fogalmam sem volt arról, hogy ezt a „hatalmas" összeget be kívánják hajtani. Tudod, tudjátok olyan dolog ez, mint a kedvenc kocsmánkban a söröskorsó. Ha csak egy pici hiányzik belőle, akkor nem is vernek át? Érdekelne, ti hogy látjátok ezt a kérdést. Az én igazságérzetemmel van baj, vagy tényleg sántikál ez az ügy?
Baráti Üdvözlettel

Nomen Nescio

 



Az ASUS továbbra is hajthatatlan

Bizonyára emlékeztek még Katára és a laptopjára. Ígértem, hogy a fejleméyekről beszámolok. És írt is az ASUS, hogy ők 100% biztosak abban, hogy a készüléket külső behatás érte. Itt a levél: (no comment)

Tisztelt XXX,
Csehországi szervizünk tájékoztatása szerint a készülék LCD paneljének sérülése nem keletkezhetett külső behatás nélkül. Nem található semmilyen arra utaló ok, hogy a készülék panelje a készülék (esetleg a gyártás során keletkezett) saját hibájából repedt volna meg.
A külső behatás (tipikusan) lehet az LCD fedelére helyezett/ejtett nehéz tárgy, az LCD panel lehajtása, miközben az LCD és a billentyűzet között idegen tárgy van, vagy akár erős hőbehatás is. Ennek pontos meghatározása a szervizben vagy az ügyfélszolgálat által szinte lehetetlen, de ezek a tipikus okok az LCD panel olyan sérüléseire, melyek az Ön EeePC készülékén is megtalálhatók.
A tipikus okok az EeePC kézikönyvének “Biztonsági óvintézkedések” fejezetében részletezettek, és nem tartoznak a jótálláson/szavatosságon belüli meghibásodások körébe. Ennek megfelelően az LCD panel sérülése csak ‘garancián kívüli’ szervizeléssel javítható.
Üdvözlettel,
ASUS-os főnök

Címkék: garancia asus válasz 

Újra itt!

Na szóval túl vagyok a tegnapi vizsgán. Most már igyekszem a napi/min. 1 poszt -hoz tartani magam. Köszönöm a leveleket amit kaptam sajnos csak ma néztem meg őket és bocsánatot kérek, hogy csak most válaszolok rájuk. Biztos észre vettétek az oldal külseje újra régi. A problémákról már írtam, és mivel sokat nem sikerült megoldanom a kapott segítség ellenére is, ezért vissza állítottam a régit. Természetesen megmaradt a régi téma is, szóval bármikor kilehet javítani. Majd ha több időm lesz.

 

Címkék: blog off 

Cikk ajánló: Hamis Nav N Go szoftverek miatt razziázott a VPOP

Vigyázzatok, ha Nav N Go-val felszerelt navigációs készüléket vesztek. Magyarországon nagy mértékben elvan terjedve a kalóz példányok árusítása.

Cikk erre....


Kis szünet

Pár napig lehet, hogy nem lesznek posztok, mert szombaton nyelvvizsgázok és arra kell tanulnom. Utána ha túl leszek rajta, minden visszaáll a régi kerékvágásba.

Címkék: blog off 

Sok mindenkinél előfordult még...

A tegnapi posztban szereplő Kata újabb hibás készüléket talált a világhálón: link itt

 Válasz az ASUS-tól továbbra sem érkezett.

Címkék: asus update 

Egy vásárló küzdelmei az ASUS szervizzel

Hosszú történet lesz, de annál izgalmasabb annyit mondhatok. Kata vásárolt egy ASUS Eee PC 1000H-t. Az egyik este használat után felrakta készülékét a töltőre. Másnap reggel furcsa látvány fogadta: laptop-jának kijelzője megrepedt. Nem tudni mitől, de az biztos, hogy nem külső behatás okozta a hibát. Egyik barátja Keiichi írt egy összefoglalót a laptop eddigi, fogalmazzunk úgy kalandos útjáról. Kata várja az építő jellegű véleményeiteket mert ezzel a cikkel is szeretne hivatkozni az ASUS-nál, hátha kedvező elbírálást kap. 

Keiichi a logoutról:

Történt, hogy egy nagyon kedves barátom vett tavaly október 31.-én egy Asus Eee Pc 1000H /80Gb - os netbookot. Tanulásra, a nyáron össze-diákmelózott kis pénzéből, hogy megfelelően tudjon készülni vizsgákra.
Minden szép és jó, egészen december közepéig, amikor is este kikapcsolt állapotban felrakta töltőre (egy eléggé stabil hifitorony tetejére), hogy reggel ne kelljen már ezen görcsölni.

Másnap vették észre problémát, mely ilyen formába csúcsosodott ki :


Elkezdték keresgélni Weben, felrakták fórumokba a problémát
[link], és még aznap irtak az Asus -nak a problémáról, és hogy javítást szeretnének.

Címkék: laptop garancia asus panasz 

Új külső

Update#1: Úgylátom kemény négy szavazattal győzött a mostani stílus. Viszont van néhány gyermek betesége: dőlt betűvel jelennek meg a posztok: már írtam levelet ez ügyben; a fejléc túl kicsi: ezerrel turkálok a sablon html kódjában; a legnyagyobb baj viszont, hogy a hosszabb bejegyzéseknél nem jelenik meg a "tovább" felirat, ezért, hogy eltudjátok olvasni, kattintsatok a bejegyzés címére!: ma írok a téma készítőjének, hátha tudja a megoldást; a képek nem ágyazódnak a szövegbe.

Ma délután (inkább este) csinálgattam az oldal kinézetet. De mivel nem nekem kell, hogy tetszedjen hanem nektek, szavazzatok, hogy melyik a jobb.

Segítségképp a régi, ha már valaki nem emlékezne ;)

Címkék: blog off 
süti beállítások módosítása