Betörés

 A tegnapi nap folyamán sajnos betörtek hozzánk. Emiatt is maradt el a tegnap bejegyzés. Késő délután hagytuk el a házat, és rá 12 percre már csörgött is a telefon a lakás riasztója. Kifigyelhették mikor mentünk el. Egyből rohanás haza már sehol senki pedig vagy 6perc múlva otthon voltunk. A terepet ismerte tudta hol kell keresnie. Honnan ismerte? 4 éve már betörtek hozzánk egy cigány volt 38 betörést követett el 3 hónap alatt a városban. Mire rá tudták bizonyítani az egészet már letelt a két év büntetése előzetesben. Most újra akciózik. Megy megint sorba, azokhoz a házakhoz, amit ismer. A rendőrök azt mondták, hogy számítottak arra, hogy itt is betörnek! Anyátok!! Figyelmeztetni nem lehetne az embert. Majd olyan fél óra múlva jöttek a nyomozók. A srác jófej volt. Látszott, hogy ért ahhoz amit csinál. Elmondása szerint elöl jöttek be, a házba egy valaki ment be és a riasztót is bekalkulálták. Tudták, hogy 2-3 percük van, míg valaki haza nem ér vagy a szomszédból átjön valaki. És át is jött mindkét szomszéd, de mire odaértek már hátul a kertek alatt el is mentek. És milyen furcsa, a rendőrök tudják ki a gyanúsított. Hiszen mikor kijöttek szóltak rádión, hogy kezdjenek keresni egy fehér kombi Astrát. És mégis. Nem tudnak (akarnak) semmit csinálni. Beszéltünk egy másik családdal, akihez szintén ez a tetű tört be. Neki sikerült leolvasni a rendszámot. Természetes ezzel se jutottak a törvény őrei előbbre. Mikor megnézték a rendszámot a nyilvántartásban, kiderült, hogy egy Toyota Yaris rendszáma volt az. Az egészben annyi volt a szerencsénk, hogy az ékszeres dobozban nem volt nagy érték. A 4 évvel ezelőtti betörés óta az ékszereinket széfben tartjuk. De akkor is, ha csak fél perccel is tovább tartózkodik bent akármit vihetett volna. Laptop, fényképező, akármi. És még volt pofája az egyik rendőrnek azt mondania, hogy: Jaj hát majd Januárban nagyobb biztonság lesz mert az összes rendőr kilesz vezényelve a cigányokhoz ugyanis életveszélyesen megfenyegették őket azok a "gonosz mádzsárok". Jó mi? A mi pénzünkből fizetik a rendőröket, hogy aztán azok őrizzék a bűnözőket tőlünk! Ez azért nem semmi. Végül azzal szeretném befejezni a mondókámat, amit tegnap a nagybátyám mondott: "Most már ki kell rakni egy táblát a házra: Pénzt, aranyat nem tartunk itthon, kulcs a lábtörlő alatt, kaja a mikróban ne hagyj rendetlenséget magad után!"

 

Címkék: rendőrség lopás betörés 

A bejegyzés trackback címe:

https://fair.blog.hu/api/trackback/id/tr11843545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nix 2008.12.28. 19:07:05

Az eset mindenképpen kellemetlen, de a helyesírás rémes és mivel az egész blogban az, nem lehet az izgatottság számlájára írni. :(

ViKo · http://fair.blog.hu 2008.12.28. 21:23:00

Szerintem kicsit túlzás az, hogy "rémes", gyorsan benyomtam world-be és két hibát találtam: rendőrőket és a kikell. De már javítottam is.:) Amúgy köszi a javaslatodat, ígérem a későbbiekben jobban figyelek a dologra, csak hát ugye ezen a blogot inkább a tartalom miatt nézik...

czity 2008.12.28. 21:40:47

@nix: Mi lenne, ha a lényeget figyelnétek nem a helyesírást? Esetleg jó pénzért vállalsz panasz író levelet?