Mennyi is a visszajáró?

yokubo kikapcsolódásként elment a barátnőjével a Palace Cinema-ba de a megérdemel pienés helyett inkább megvezették pár ezerrel:

A Kossuth moziba indultam a barátnőmmel egy távolról viccesnek tűnő animációs filmet megnézni, amiről az összes kritika elég pozitívan írt. Mint kidetült, a kritikusok tévedtek, a film elég vacak volt, de nem emiatt ragadtam billentyűzetet. A moziba érve először azon lepődtem meg, hogy a pénztár és a büfé össze van vonva, ami nekem szokatlan volt, de végül is ez még nem lenne baj. Rendeltem összesen 2800 Ft értékben, az eladó a chips és az üdítő átadása közben gyorsan és zavarosan leszámolta magának a visszajárót a 20000 Ft-ból. Ezt - szerintem szándékosan - olyan gyorsan csinálta, hogy én legalábbis nem tudtam követni. Ez már elég gyanús volt, gondoltam hogy jól van, megszámolta, majd megszámolom én is, aztán majd szólok ha nem stimmel. A film már éppen kezdődött, gondoltam biztos ezért siet ennyire. Miután átadta a visszajárót, megszámoltam, 15000 Ft-volt, egy tízezres, a többi ezres. Mondtam hogy ez így nem jó. Ő meg mondta, hogy ő adott egy 2000 Ft-ost is. Amit nem adott, ebben biztos vagyok, mert ugye hülye azért nem vagyok? Nyilván nem teszek el külön egy 2000-est, mielőtt ellenőrzöm a visszajáró összegét. Eddig minden hasonló esetben a pénztáros azt mondta hogy bocsánat, és odaadta a fennmaradó összeget. Na de itt ez fel se merült. Ehelyett a barátnőm mondta, hogy csináljunk egy kasszát. Mint megtudtam ez azt jelenti hogy összeadják a kasszában lévő, és a pénztárgépnyilvántartásában található összegeket, és összehasonlítják. Ki is jött még két ember, akik elég gyorsan számolni kezdtek. Eközben kb. még 4-5 vevő állt be asorba mögénk. A kassza eredménye az lett, hogy kb. 840 Ft még így is hiányzika kasszából, legalábbis ezt mondták. Úgyhogy ez nem segített, én továbbra is mondtam hogy 2000 Ft hiányzik, ő meg mondta, hogy már odaadta. Sajnos a tárcámban valóban volt egy 2000 Ft-os, de ez már akkor is ott volt amikor a moziba beléptem. Miután a vita itt egy de igen - de nem szintre fajult, gondoltam hogy én ennél többet nem tehetek, inkább bemegyek a filmre, aminek az elejéről már így is lemaradtunk. Így utólag átgondolva biztos hogy szándékos átverés áldozata lettem, mivel végig figyeltem, és az eladó egy olyan 2000 Ft-osról beszélt, amit sose láttam. Az a főnök aki előjött a kasszázáshoz, az eladó mellé állt (ezzel nincs is baj). Tanulság az hogy nem elég ha megszámolom a visszajárót. Mostanáig elég volt, úgy tűnik változnak az idők. Legközelebb ha 1000 Ft felett fizetek valahol, nem fogom elvenni a visszajárót, és nem is adom oda a felváltandó papírpénzt, csak megmutatom, amíg nem látom hogy összegre stimmel. Sajnos úgy tűnik hogy másképp nem lehet védekezni az átverések ellen.
A panaszkönyvbe nem írtam be, de ezt a levelet a Palace Cinema minden fellelhető vezetői vagy ügyfélszolgálati email címére el fogom küldeni.

A válasz meg is érkezett:

Tisztelt Uram!

Sajnálattal olvastam a levelét. Felháborodását megértem és biztos vagyok
benne, hogy félreértésen alapul. A magyarázatom nem teszi jóvá a történteket, mégis szeretnék némi válasszal szolgálni.
Az említett napon műszakban lévő kolléga évek óta dolgozik a moziban és soha
nem érkezett rá ilyen jellegű panasz. Nekünk sem az érdekünk olyan dolgozót
alkalmazni, aki megkárosítja a vendéget. Természetesen előfordulnak hasonló félreértések, amelyek tisztázását a kassza ellenőrzésével lehet megoldani. Ez az Önök jelenlétében meg is történt. Úgy gondolom a kollégák helyesen jártak el. Sajnálom, ha Önt ez sem győzte meg.
Többször járt már nálunk és remélem ezen rossz ízű élmény ellenére mégis
meglátogat máskor is minket.

Üdvözlettel: mozivezető

Címkék: mozi átverés 

A bejegyzés trackback címe:

http://fair.blog.hu/api/trackback/id/tr361062510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.04.13. 17:01:17

fasza 5-ös :( Simán zsebretette szerintem :(

daniferi 2009.04.13. 17:20:46

A trükk az, hogy már jóval korábban kiveszi a kasszából a kívánt összeget. Így miután, ha a lehúzás után balhé törne ki és kasszazárásra kerül a sor, nem lesz többlet a pénztárban.

Védekezni ez ellen nem nagyon lehet, csak annyit tudunk tenni, hogy lehetőleg közel pontos összeggel fizetünk, illetve bankkártyával. Ha veszek ki pénz automatából, sose 10 vagy 20 ezret, hanem 9 vagy 19-et veszek ki, hogy egyből fel is legyen váltva.

Nekem is volt balhém moziban, méghozzá a győri cinema cityben. Az eladó már eleve fura hangnemmel köszönt, amikor odamentem hozzá. Kértem két jegyet az éppen akkor kezdődő előadásra. (Sebaj, az elején mindig sok a reklám) Kinyomta a két jegyet, s mondta az árat. Én meg adnám a bankkártyát, erre bunkó stílusban visszaszólt, hogy "ez nem a tesco, itt nem lehet ám kártyával fizetni". Szóhoz se jutottam. Ha esetleg kedvesen figyelmeztet, akkor adok neki készpénzt, de így csak annyit mondtam, nincs nálam más, úgyhogy akkor nem kell a jegy. S otthagytam. Valamit még elkezdett magyarázni, de szerencsére hamar hallótávolságon kívülre kerültem. Nem szoktam rosszindulatú lenni, de remélem, lebaxták a főnökei a két extra jegy miatt.

marosy 2009.04.13. 17:44:07

Legközelebb hamis húszezressel menjél. ;-)
A f@szom fog ezek után a Kossuth moziba menni.
Én azon gondolkodom, hogy egy mini videófelvevővel szerelem fel magam és a kocsim. Megéri a befektetést. Minden nap, ha nincs esemény akkor törlöm a szalagot vagy memóriát, de ha baj van akkor a kezemben a bizonyíték.

Ha a vidófelvételek láttán is tagad valaki, akkor akár meg is halhat. ;-(

horiginal · http://zavarock.blog.hu/ 2009.04.13. 17:46:50

Gondolom ez a lehetőség itt nem áll fenn, de a benzinuktnál jó tanács ilyenkor hogy van kamera amit vissza lehet nézni. Haverom mesélte hogy egyszer nem volt biztos benne hogy tizest vagy ötöst adott.. Megkérte hogy nézzék vissza. Eladó rögtön szólt hogy biztos tizes volt, nem kell kamera és már adta is az ötöst:P

Herlock Sholmes 2009.04.13. 17:57:05

Le akarta húzni a kasszást 2 rugóra.
Az ilyen minek jár moziba???

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.04.13. 18:13:29

a múltkor én is húszezressel fizettem... az ország legjobb méteráruüzletében... mondanom sem kell, hogy tízezresből adtak vissza. és mindenáron meg akartak győzni, hogyha tízezrest ütöttek a blokkra, akkor az tízezres volt. mivel elég komoly hangnemben tudok ordítani, és nagyon ki voltam akadva, nézegették egy ideig a kasszát, és végül megkaptam a tizesemet. de lehet, hogy csak szerencsém volt.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.04.13. 18:18:49

Tipikus hazai maszatolos valasz. 'Felreertes', csak feleloseget ne kelljen vallalni es bocsanatot ne kelljen kerni. Azt meg megertem, hogy ezert nem rugja ki az illetot, ha valoban nem volt ra panasz (bar azt isel tudom kepzelni, hogy volt), de a vevonek jobb helyen ugye mindig igaza van, es hat ha az eladorol nem feltetelezi, hogy hazudott, akkor jobb hijan rolad sem kene. Eleg nehez elkepzelni egy olyan csalot, aki leszamoltatja a kasszat. A sertodve elvonulas valoszinubbnek es realisabbnak latszana. Ugyanakkor a kassza hianybol kurvara egyertelmuen latszik, hogy hat minimum figyelmetlen az az eddig panaszmentesen dolgozo kollega, rosszabb esetben nyulja a bevetelt, ahogy feljebb irtak. Vicces, hogy ezt ervkent hasznaltak ellenetek,hogy hat ha hiany van, akkor biztos nem lopott.

Pedig egyszeru lett volna helyretenni a dolgot: kapsz ket rugot, vagy - ami nekik adougyileg valoszinuleg egyszerubb - egy utalvanyt ket jegyre. Persze ezek mindig azt gondoljak, hogy 'de ha most ezt csinaljuk, akkor masok is maskor is _mindig_...', de ez egy okorseg, amin raernek a 10. eset utan aggodni.

Szoval foleg a mozivezeto kapja be.

ű 2009.04.13. 18:23:54

Ezt az Arénában különösen szeretik eljátszani, a földszinti tmobile üzletben is...

Bangjohansen (törölt) 2009.04.13. 18:33:39

Ez gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Engem már vertek át így postán, kávézóban stb.
Tanulság, nem szabad 20,000-essel fizetni. Fel kell váltatni a bankban, ott ugyan húzzák a szájukat érte, de kit érdekel.

Marvelous 2009.04.13. 18:56:13

Általában a dolgozók úgy húzzák le a mozikat, hogy diákjegyet adnak el és felnőtet fizetetnek, de ez is gyakori. Igazából az egész felsővezetői kör és a tulaj alkalmatlan a cégvezetésre, a pontgyűjtő akcióikból a saját dolgozóik nyertek a legtöbbet. A westendről halottam sokat...

yokubo 2009.04.13. 19:37:41

Örülök hogy ez az ügy némi nyilvánosságot kaphatott, ez némi vigaszt jelent számomra. Mindenkinek köszönöm a támogató hozzászólásokat! És az indexnek illetve a blognak is köszönöm hogy megjelentették!

Athos 2009.04.13. 19:56:46

Engem sosem vertek így át. Biztos bennem van a hiba... :D

davidz; · http://zoldhegyi.extra.hu 2009.04.13. 20:20:30

engem a bkv standokon szoktak megrövidíteni.. legalábbis próbálnak..

fck

v2peti 2009.04.13. 20:30:30

Én az olaszoknál szívtam majdnem. Fizettem egy benzikútnál, és egy 10-es vagy 20-assal kevesebbet kaptam vissza. (Értsd 10 vagy 20 ezer líra, ami ca. 1 vagy 2 ezer forintnak felelt meg a 90-es évek közepén)
Rosszul adott vissza, én meg nem tudok olaszul. Pár mp-et várva és a pénzre mutatva leesett neki, és visszadta maradékot.
Szerencsére, mert olaszul nem tudok, csak németül.

anarchist (törölt) 2009.04.13. 20:35:19

ezresből is tudnak szarul visszaadni. meló után egy sör. pultos lenyúl. szólok. biztonsági kidob. nem baj, józanul még úgysem dobtak ki. legalább emlékszem rá.

juhaszcs 2009.04.13. 21:02:24

Francnak jártok moziba?

Netuddki. 2009.04.13. 21:04:08

Biztos a mozivezető dugja a pénztároscsajt.
Sőt lehet még ki is adja a pénztárosoknak egy nap mennyit kell csinálni. Mint a sün kuton.

Mandrake83 2009.04.13. 21:56:41

Nekem egyszer egy benzinkutas ismerősöm elmondta, hogy is megy ez:

Odaadsz egy huszast majd ő visszaad 2-3 ezerrel kevesebbet, majd ezután áll és néz rád.

Két dolog lehet:

1. Vagy nem veszed észre a hiányt, megköszönöd, sarkonfordulsz és elmész.

2. Vagy észreveszed, hogy hiányzik a pénz, ekkor szólsz a benzinkutasnak aki vagy sűrűn elnézést kér, vagy azt mondja, hogy ok-ok, tudja csak épp kinézett az ablakon valakire, máris adja a többit.

A lényeg, hogy úgysem tudod csaláson kapni, mert ha szólsz neki, hogy nem stimmel az összeg akkor azonnal odaadja, nem magyarázkodik mint a fenti esetben.

És tudjátok hány embert le lehet így húzni? Rengeteget.

TANULSÁG: Mindig számoljátok meg azonnal a visszajárót....

Perillustris 2009.04.13. 23:01:53

Nem kételkedem a történtekben, de azért az ítélethirdetéshez kevés. Én nagy címletnél mindig rákérdezek, hogy tízezrest (vagy húszezrest) adhatok-e. Utána figyelem a visszajáró leszámolását és/vagy átszámolom én is, mielőtt ellépnék a pénztártól. Határozottan, akkor is, ha százméteres sor áll mögöttem. Szerintem kb. ennyit lehet, s ennyit kell is tenni, hogy megelőzzük a bajt.

mokas_gizi 2009.04.13. 23:08:52

Én annyit fűznék az esethez, hogy nagyon sok helyen már van video kamera a kasszánál, máskor ha ilyen eset van és van a kassza felett videó kamera akkor vissza kell nézni az esetet...

Jobban mondva minden értelmes helyen van kamera a kassza felett az ilyen esetek miatt + hogy a dolgozó ne tudja lenyúlni a pénzt...

tzi 2009.04.14. 00:19:40

ès akkor ne torrentezzek, mi?
De ténlyeg...

Peter NYC 2009.04.14. 00:51:14

6 eve elek az USA-ban. Mindenki azt hiszi vagy azt hallja: ez a legjobb hely a Foldon. Persze ez nem igaz, de az teny es valo, hogy a 6 ev alatt EGYETLENEGYSZER SEM probaltak meg atverni penz visszaadasanal. Sehol. Sem taxis (NYC-ben eleg sokat hasznalok taxit), sem kutas, sem mozipenztaros, sem vonatkalauz, sem pincer stb, stb...

Na EZ elgondolkodato...

KenSentMe 2009.04.14. 01:57:39

@Peter NYC: Lehet kedves Peter, hogy nem sűrűn fizetsz százdollárossal?:)

Peter NYC 2009.04.14. 02:35:51

@VRbagoly: Ahogy olvastam a hozzaszolasokat, nemcsak husz- es tizezresekre vonatkozott a dolog. Mellesleg, te egy taxiban otthon huszezressel fizetsz?
Elofordult mar, hogy at akartak verni? Akarcsak (egy par) szaz forinttal? Szerintem mindenkivel elofordult ez otton.
Megitelesem szerint nem az osszegek nagysaga adja a topikot hanem a jelenseg. Es ez az amirol irni akartam: hogy itt meg $2-ral sem probalnak meg atverni...
Altalaban ha hianyzik egy par cented amikor fizetsz akkor csak legyintenek: hagyjad. Neha viszont elofordul, hogy centre pontosan elvarjak hogy fizess amivel persze semmi rossz nincs, (hisz az termeszetes, nem?)
Sok helyen van egy kis talka a kasszanal: "Give a penny, take a penny". Ha meg akarsz szabadulni folosleges aprodtol csak beteszed szepen oda. Ha nincs eleg aprod kiveszel onnan (persze mondanom sem kell nem vennenek ki $5-t. Csak egy par centet.)
Zarojelben jegyzem meg hogy foleg keszpenzzel fizetek (jo vagy rossz magyar beidegzodes szerint)...

Amcsi Jancsi 2009.04.14. 05:13:04

@Peter NYC:
Én meg Kanadában 20 éve. Van bennem egy kis kampósorrú és én is inkább kp-t használok mint kártyát, de nem emlékszem, hogy előfordult volna velem ilyesmi.
Most voltam Mo-on, 20000-est adtam 2000 helyett a Billában, a pénztáros kiabált utánam, hogy ott hagytam a visszajárót. Szerintem a magyar viszonyok közel sem olyan szarok mint az ilyen blogokból gondolná az ember.

cockney 2009.04.14. 06:04:04

hozzáteszem sok helyen a főnök is falaz, mert ezek a piti lehúzások is bele vannak kalkulálva az alk. fizetésébe... így neki is kevesebbet kell fizetnie. saját szememmel is láttam már olyat, hogy a pult alá "be volt készítve" egy tízezres.

azért pozitív példák is vannak, velem többször is megesett hogy összefogtam több egyforma címletet és mindíg becsületesen szóltak még az utolsó kis éjjelnappaliban is.

ez van

tictac13 2009.04.14. 07:35:22

Nézzük csak ha nagy pénzzel fizetek figyelek a visszajáróra amikor odaadja azonnal átszámolom 1-2 apróság ami kizárja hogy hülyét csináljak magamból ha reklamálok!De a barátnődnek ráadásul több esze van vagy már tapasztalt a reklamálásban hogy kassza számolást kért.Elgondolkodtató az is ahogy többi kommentből is kitűnik ahol ludas volt az eladó ott majdnem azonnal vissza is adták a pénzt,itt ellenben kassza számolás volt ezek szerint vagy annyira gyors az eladó hogy szakmát tévesztett vagy TE tévedtél amit ugye soha nem fogsz elismerni.

Tapmancs 2009.04.14. 07:54:02

@marosy: lehet kocsikba kapni olyan kamerákat amik az utolsó 15 percet veszik fel, amikor megtelik a memóriakártya akkor automatikusan formáz és elölről kezdi. Baleset esetén nagyon hasznos lehet. Kirakod a szélvédő mögé, oszt jóvan.

wagabound 2009.04.14. 09:55:51

Ha a pénztáros a nagycímletű pénzt rögtön bevágja a kasszába, mielőtt visszaad, akkor tuti, hogy átverésre készül. Jobb helyeken ugyanis az utólagos vita elkerülése érdekében csak akkor teszik a többi közé a nagycímletű pénzt, ha a vevő, mintegy nyugtázva a visszaadás helyességét, ellép a kasszától. Attól kezdve ugyanis érvényes a "Pénztártól való távozás után..."stb.stb

Koky 2009.04.14. 09:56:18

Az véletlenül sem lehetséges, hogy te hibáztál? Biztos át akartak verni, mi?

vyctoor 2009.04.14. 10:22:21

Én egy nem kis forgalmú ruhaüzletben dolgozom a zegyetem mellett szabadidőmben, és bizony elég sokat kasszázom is munkám során.
Bárki bármennyivel fizet, SOSEM TESZEM BE A KASSZÁBA...! Először előkotrom a visszajárót, leszámolom a kezébe, majd amikor rábiccent, vagy vmelyik arcizma mosolyra rándul kedves vásárlónak, akkor teszem el a pénzt, és jöhet a köv...

1x nálam is állitott ilyet egy vásárló, h rosszul adtam vissza, m többet adott (akkor még kezdőként betettem a pénzt rögtön a kasszába). Kassza leszámol, stb, nem volt eltérés, minden rendben volt, a vásárló elnézést kért, én meg hogy "semmi gond"...de télleg, mi gond lenne... én is megtenném ugyanezt a helyében :).

Sokszor fáradt az ember, akkor az átlagosnál jobban is oda kell figyelni! Pl irta srác, hogy 4-en álltak még mögötte a sorban... na most ha sietni kell, márpedig az én melóhelyemen sem lehet tököt vakarni, akkor tempósan, de mégis pontosan kell dolgozni. Ha még a tetejében fáradt is vagy, akkor néha-néha elrontasz dolgokat. A jófej vásárló ezen csak mulat, és segit (jah, Bp központi helyén van az üzlet, kb 70%-ban külföldiekkel), de sosem fesztiválozik... nekem meg sosem jutott eszembe senkit átverni.

A kasszás előre kivette a pénzt? (ezt vmelyik kommentelő irta...)
Nálunk a zsebekben nem lehet pénz. Az sem jó, ha - és az sem, ha + van este a kasszában, szóval elég nagy hülyeség lenne kivenni 2ezret, és várni a jószerencsére, h kit verhetsz át... ha nem jön össze (és ott marad a hiány), a második alkalommal nálunk mehetsz új munkát keresni...

Zep 2009.04.14. 10:24:13

Tipikus lehúzós, átbaszós hely, messze elkerülni!

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.04.17. 14:03:45

Elég gyakori eset.
Az efféle csalásnál, nem a kasszába fogják menteni a megszerzett zsákmányt, hanem egyből zsebre dolgozzák.
Ez a nagy valóság!
credithill.eu/

Perillustris 2009.04.17. 16:11:10

@R.T: Ellenben a hitelfolyósítási jutalékkal, amit késleltetve utalnak.