Szerviz "ajánló"

Kroni1-nek a laptopja szorult javításra mikor elvitte azt az Ec-Co szervizbe, ahol úgy látszik teljesen hülyének nézik az embert és még bunkók is.

Csak egy személyes tapasztalatot szeretnék leírni, bízom benne, hogy más nem járt úgy, ahogy én majdnem és ebből a példából nem általánosíthatunk.

2008-ban vásároltunk egy Acer 5715-ös notebook-ot. A gép pár hónapos volt, mivel egy nagyon jó barátomnak már nem kellett munkahelyváltás miatt, megvettük tőle számlával, garanciával 70e Ft-ért. Az elmúlt fél évben tökéletesen működött, bár egy alkalommal véletlenül pár csepp üdítő került a gép billentyűzetére, az ezután picit ragadóssá vált, de más hibát nem észleltünk. Hónapokkal később a kijelzőn látható kép halványabb lett. Bíztunk benne, hogy a hibának nincs köze a korábbi esethez, ezért elvittük a gépet az Ec-Co szerviz kft-hez, akiktől kértünk egy vizsgálatot.

Leadáskor az átvevő is látta, hogy a kijelző halványan ugyan, de működik. Pár hét múlva küldtek egy sms-t, hogy a gép átvehető, bíztam benne, hogy egy tisztítás megoldotta a problémát és a gép a garanciát se vesztette el a billentyű tálcájára folyt üdítő miatt. Átvételkor közölték velem, hogy a notebook folyadékot kapott és már nem garanciális, az elvégzett alaplap és billentyűzetcseréért pedig fizetnem kell 50.000 Ft-ot. Természetesen a folyadékot elismertem, de szóltam, hogy nem tájékoztattak a javítás áráról, és nem rendeltük meg a cserét sem, ugyanis nem tudtunk volna 10-15e Ft-nál többet költeni a gép javítására, nemhogy 50.000-et. A szervizes úr közölte, hogy emlékszik arra, hogy telefonon mondta nekem a javítás árát, ám ez nem igaz. Kértem, hogy a régi billentyűzettel és alaplappal adják vissza a gépet. Azt mondták, hogy az alaplapot (annak ellenére, hogy nem garanciális cseréről van szó) le kellett adniuk az Acernek, a billentyűzetet pedig - ami nálam az üdítős baleset után is működött - kidobták. Ekkor észrevettem, hogy a billentyűzet ugyanúgy és ugyanott ragad, ahol régen és szóltam, hogy nem is lett kicserélve. Ekkor felajánlották, hogy a billentyűzetet és a munkadíjat nem kell kifizetnem, csak az alaplap árát, ami 30e Ft.- körüli összeg lenne. Nem értettem a billentyűzetes dolgot, és ezt sem tudtam elfogadni, ugyanis nem is volt ennyi pénz nálam, és amúgy sem tudtam volna költeni ennyit a javításra, mire ők azt mondták, hogy az új alaplapot kiveszik és az üres notebookházat visszaadják 3000Ft.- vizsgálati díjért. Nem értem, hogy az ő hibájukből kifolyólag velem nem egyeztetve, miért cserélték ki az alkatrészt, és miért kértek volna plusz 8400Ft-ot a meg nem történt billentyűzetcseréért. Mivel nem volt pénzünk a velünk nem közölt összértékű javításra ezért a működő, de halvány képet adó gép helyett 3000-ért egy üres notebookházat adtak volna vissza, amit nem fogadtam el, így a gépet nem vettem át, csak bosszúsan otthagytam.

Másnap visszamentünk, hogy rendezzük a kérdést. Azt mondták, hogy szerencsére mégsem küldték vissza a rossz alaplapot, így vissza tudták szerelni, a billentyűzetet is visszacserélték, (persze ugyanaz a billentyűzet volt benne mindigis) és már vihetjük is.

Ami az egészben a legzavaróbb, hogy hazudtak a szemembe, és a pultoshölgy olyan bunkó módon elküldött a francba, mintha én hibáztam volna és nem ők.. Azzal zárta le az ügyet, a brno-i szervizben sem kérdeztek volna semmit, és addig vissza sem adták volna a gépet, amíg ki nem fizetem a drága javítást. Valamint közölte hogy őket felejtsem el örökre, és ha gondom lesz legközelebb Acer termékkel, akkor küldjem ki Brno-ba, de semmiképpen se menjek hozzájuk.

Nos, ezt nemcsak hogy megfogadom, de ismerőseimet is megpróbálom már csak a fentebb említett hangnem miatt is (amennyiben lehetséges) más szerviz választására rábeszélni.. Bár ha jól tudom, Acer gépekkel kapcsolatban itthon csak hozzájuk fordulhatunk sajnos. Persze lehet, hogy jobban jártunk volna, ha elfogadjuk az második ajánlatot, de anyagilag sajnos ez most nem lett volna megoldható, ha alkatrésznek eladom a gépet kb. ugyanott vagyok, és már csak büszkeségből is úgy érzem, hogy csakis így dönthettem.

Az írással nem volt célom a céget ócsárolni, egyszerűen ki kellett írnom magamból, és bízom benne, hogy velük kapcsolatban másoknak csak pozitív tapasztalatai voltak, vannak és lesznek..

Címkék: laptop acer garancia bunkó szerviz 

A bejegyzés trackback címe:

https://fair.blog.hu/api/trackback/id/tr33944263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Phimp 2009.03.05. 12:01:36

Az Acerrel nekem is meggyult a bajom mar, 2.5 ev utan megadta magat. (Ez masok elmondasa szerint, az Acernel alap..) Felhivtam az ugyfelszolgalatot hogy hogyan menthetnem le a winyon tarolt dolgokat, erre mindekeppen ra akartak beszelni arra hogy be kell kuldeni a szervizbe. garancia nem is volt mar ra, minek kuldtem volna be.. (??) Kerdesemre miszerint tudnak e olyan ceget ajanlani akik lementik a dolgaimat, azt mondtak hogy vannak ilyen cegek de az nagyon sokba fog nekem kerulni. :) Hat jo.. hittem neki, utananeztem a dolgoknak, vettem egy 2,5-es Racket, kivettem a vinyot es lementettem en a dolgaimat. :))

Hat ez a korrekt uzletpolitika, "huzzuk le az ugyfeleket ott ahol lehet". Megszokhattuk mar.

laguna9 2009.04.18. 19:44:06

Hú, most kicsit bepánikoltam. Ugyanis kedden vittem el az említett helyre a gépemet (Acer Travelmate 2490), ami most 2,5éves, s múlt héten, mikor dolgoztam rajta, egyszer csak a színek szétestek, a képernyő becsíkozódott, s elkezdett rezegni. A cégnél én is hasonlót tapasztaltam a kiszolgálásnál (szőke hölgy, bunkó, arogáns, számonkérő stílus). Ráadásul azt ígérték, három nap múlva felhívnak, mi a probléma, s tegnap telt le a 3.nap. Ma hiába hívtam őket, nem vették fel, mert nem dolgoznak, s valamiért rossz érzés fogott el, ezért google-ztam rájuk. Viszont, ha az engedélyem nélkül elkezdik megjavítani, ráadásul ilyen összegért, biztos, én is balhézni fogok. Mindenesetre jó tudni, hogy erre az eshetőségre is fel kell készülnöm. :(

ViKo · http://fair.blog.hu 2009.04.19. 10:26:24

@laguna9: Remélem nem lesz ilyen rossz tapasztalatod de mindenképp oszd meg velünk a történteket, nagyon kíváncsiak vagyunk!